• Pakuts Tamás

ROOMS 48 – Laganas, Zákintosz - bármikor szívesen újra foglalnánk ide



Úgy gondoltuk, ha már a görög Ibizának is nevezik Zákintoszt, akkor kezdjük a nyaralást egy olyan szálláshelyen, ahol nem vagyunk időkorlátok közé szorítva. Sokszor ilyen kényszerítő tényező a reggeli vagy a félpanziós vacsora, most magunk szerettük volna a lehetőségeket felfedezni és kiaknázni, hogy minél többet tudjunk meg a szigetről és annak egyik legszebb homokos strandokkal rendelkező partszakaszáról, Laganas Beach-ről.


Számos szállodával, apartmannal vettük fel a kapcsolatot, ez azonban, ahogy korábbi bejegyzésünkben is jeleztük, elég egyoldalú volt, azaz mi írtunk (emailt), ők pedig nem is válaszoltak. Ebből a mezőnyből kitűnt a Rooms 48 azzal, hogy rögtön válaszolt, versenyképes ajánlatot adott és minden segítséget felajánlott az eljutáshoz és a tartózkodáshoz.



Egyértelmű, hogy miért választottuk az első 3 éjszakára a Roms 48-at, mivel az remek helyen, mindössze 50 méterre volt a strandtól, a tengerparti éttermektől, mégis egy csendes mellékutca egyik zöld, ápolt kertjében található. Mindössze 10 komfortos, konyhával felszerelt, erkélyes vagy teraszos apartman található itt, a kertben lehet pihenni, napozni.



Az apartmanok még hosszabb tartózkodásra is, a szóló utazónak, pároknak is alkalmasak, mivel méretük miatt nem érzed magad szűkösen. A fürdőszoba praktikus, a légkondicionálás remekül működik és elég jó sebességű internet is van. Van TV is az apartmanokban néhány nemzetközi csatornával és persze számtalan helyivel, de mi inkább a strandot választottuk a tévézés helyett.


Aki kirándulni is szeret, annak is alkalmas bázisnak, a szálloda előtt ingyenes a parkolás, ha autót bérelnél, amihez mi rugalmasságuk és megbízhatóságuk miatt a MotorClub-ot választottuk.


Fatini, az apartman vezetője minden kérésünkhöz rugalmasan, segítőkészen állt hozzá, remek ötleteket adott ahhoz, hogy hová menjünk, hol együnk, hogyan béreljünk autót, szóval mintha otthon, családban lettünk volna.






A tartózkodásunkat a Rooms 48-ban 94%-ra értékeltük és bátran, szívből ajánljuk bárkinek!

2715 megtekintés0 hozzászólás