Nem jegyeket, hanem egy teljes napot kaptunk A körutazás hátterében legalább három közlekedési vállalat, több település, eltérő infrastruktúrák és különböző szolgáltatók álltak. Vendégként ebből alig érzékeltünk valamit. Egy napijeggyel utaztunk, a hajón megebédeltünk, Vitznauban átszálltunk a történelmi fogaskerekűre, a hegy másik oldalán ereszkedtünk le, majd modern vonattal tértünk vissza Luzernbe. Ez a valódi desztinációmenedzsment.

A vendég nem mindig azért elégedetlen, mert túl kevés információt kapott. Lehet, hogy túl sokat. Nem biztos, hogy több figyelmet akar. Lehet, hogy csak gyors döntést. Máskor a megoldás technikailag tökéletes, mégsem éli meg valódi segítségként, mert hiányzik belőle az emberi kapcsolódás vagy a biztonság érzése. A DISC legnagyobb értéke ezért nem az, hogy négy kategóriába osztja az embereket, hanem az, hogy megtanít legalább négyféleképpen figyelni.

A turizmusban gyakran hajlamosak vagyunk hazai keretek között gondolkodni és az elmúlt két évtized turizmusstratégiái is ezt sugallták. Hazai vendégéjszakák, hazai rekordok, hazai szállodapiac, hazai vendéglátás, hazai repülőterek (bár itt koncessziós okokból ugye csak Budapest számított és ért is valamit az eddigi kormányzati gondolkodásban), hazai fejlesztések, hazai problémák. Ez természetes, de veszélyes is lehet.

A vendéglátás a turizmus egyik leglátványosabb területe. Egy szépen tálalt étel, egy jó pohár bor, egy figyelmes felszolgáló, egy izgalmas éttermi tér vagy egy emlékezetes vacsora könnyen válik az utazás egyik legemlékezetesebb pillanatává, amire sok vendég emlékszik vissza először.