A turizmusban különösen könnyű összetéveszteni az adottságot a teljesítménnyel. Egy tó, egy hegyvonulat, egy történelmi város, egy gyógyforrás vagy egy látványos panoráma kétségtelenül érték, de önmagában még egyik sem turisztikai termék. A vendég számára akkor válik azzá, amikor el tud jutni hozzá, érti, mit érdemes ott csinálnia, egyszerűen össze tudja kapcsolni más élményekkel, megbízható szolgáltatást kap

Ha ma belépünk egy modern étterembe vagy kávézóba, könnyen az az érzésünk támadhat, hogy a fenntarthatóság már megérkezett a magyar vendéglátásba. Papírszívószálat kapunk a limonádéhoz. A cukrot lebomló tasakban szolgálják fel. A falon ott függ a „Support Local” felirat, az étlapon pedig büszkén szerepel néhány környékbeli termelő neve. A közösségi médiában egymást érik a „farm to table”, „zero waste”, „slow food” és „green dining” kifejezések.

A mesterséges intelligenciáról szóló beszélgetések rendszerint ugyanoda lyukadnak ki: hány munkahelyet vesz majd el, mikor jelennek meg a robotok a recepción és vajon lesz-e még szükség pincérre, szakácsra vagy szállodaigazgatóra.Pedig a szállodaipar és a vendéglátás szempontjából valószínűleg nem ez a legfontosabb kérdés.Sokkal inkább az, hogy melyik vállalkozás tanulja meg először valóban jól használni a mesterséges intelligenciát?

Ha ma valaki meghallja azt a szót, hogy luxushajózás, valószínűleg elegáns lakosztályokra, kifogástalan kiszolgálásra, Michelin-szintű gasztronómiára és egzotikus kikötőkre gondol. Mindez valóban része ennek a világnak, de néhány évnyi óceáni és folyami hajós munka után számomra a luxus egészen mást jelent: Nem a hajó méretét. Nem a márványt. Nem a csillogást. Hanem magát az embert, legyen az utas vagy kolléga.