top of page

Robinson Tours: mikor fogyott el valójában a pénz?

  • Szerző képe: Pakuts Tamás
    Pakuts Tamás
  • aug. 25.
  • 19 perc olvasás

Frissítve: 5 nappal ezelőtt


Az Electra Airways már nem kapta meg a charterjáratok ellenértékét, a biztosító már egy évvel ezelőtt szokatlanul magasra árazta a kockázatot, Moszkvából százmilliós követelések bukkannak fel, Kazahsztánból egy különös chartertörténet kerül elő – és a Robinson múltjában még Bróker Marcsi neve is ott van


A Robinson Tours 2026. augusztus 6-án jelentette be, hogy pénzügyi helyzete súlyosan és tartósan megromlott, és már nem rendelkezik elegendő pénzügyi forrással és likvid eszközzel esedékes kötelezettségei teljesítéséhez. Másnap Budapest Főváros Kormányhivatala törölte a bolgár társaságot a Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó utazási vállalkozások nyilvántartásából. A Robinson hivatalos közleménye és a kormányhivatali határozat tehát egyértelművé tette, mi történt augusztus első hetében. (Robinson Tours) A Robinson Tours hivatalos közleménye A kormányhivatal közleménye


A történet azonban azóta egyre kevésbé augusztus 6-ról szól. Korábbi cikkeinkben először a budapesti és debreceni charterjáratok elmaradását és a biztosítási hátteret vizsgáltuk, majd külön összefoglaltuk a magyar károsultak lehetőségeit. Az ügyből kiindulva azt is megnéztük, milyen feltételekkel működhetnek az utazásszervezők Európa különböző országaiban, és mennyit ér valójában az utas pénze mögött álló biztosíték. Azóta új dokumentumok, új számok és régi Robinson-kapcsolatok kerültek elő, Moszkvától Kazahsztánon át egészen 2015-ös Karcagig. (Szallodablog) Korábbi cikkünk a Robinson charterjáratairól


A legfontosabb kérdés ettől még egyszerű maradt: mikor vált ismertté, hogy nincs elég pénz, és mi történt ezt követően az utasoktól érkező befizetésekkel?


UPDATE 2026.08.28. 11:00 – Sok cikk született a Robinsonról, de a legfontosabb kérdésekig alig jutott el valaki


A Robinson Tours összeomlása korántsem maradt magyar belügy. Az elmúlt napokban újra végignéztük a külföldi sajtómegjelenéseket, és a kép jóval szélesebb annál, mint elsőre látszott: Bulgáriában egész sor országos és szakmai médium foglalkozott a történettel, Romániában pedig több jelentős híroldal is átvette a magyar utasok hoppon maradásának és a bolgár Robinson Tours EOOD fizetésképtelenségének ügyét. A cikkek számánál azonban talán érdekesebb az információ útja. Sok helyen írtak a Robinsonról, de viszonylag kevés szerkesztőség tett hozzá valóban új információt.


A bolgár sajtóban az egyik fontos kiindulópont az OFFNews volt. Georgi Savchev közvetlenül beszélt egy Magyarországon élő bolgár károsulttal, aki három főre 3540 eurót fizetett egy 14 éjszakás all inclusive utazásért, amelyhez további 120 euró kerozinpótdíj társult. Az OFFNews részletesen megírta az utolsó pillanatban érkező lemondást, a kommunikáció megszakadását, a törölt szállodai foglalásokat, majd később a Robinson fizetésképtelenségi bejelentését is. Náluk jelent meg részletesebben a Robinson saját magyarázata is, amely a közel-keleti bizonytalanságot, a magasabb üzemanyagköltségeket, a low-cost légitársaságok erősödő versenyét és a magyar piac változásait sorolta az összeomláshoz vezető tényezők között. OFFNews – Robinson Tours

A szakmai TravelNews.bg ennél is tovább ment. Miroslav Ivanov nem egyszerűen átvette a magyar utasok történetét, hanem közvetlenül megkereste Ilin Dimitrov bolgár turisztikai minisztert, aki a lapnak megerősítette, hogy a minisztérium vizsgálja az ügyet. A TravelNews a Robinson biztosítását is ellenőrizte a hivatalos nyilvántartásban, és közölte a 125 000 levás, azaz 63 911,49 eurós biztosítási összeget. Még aznap este külön anyagban foglalkoztak a fizetésképtelenségi bejelentéssel is. TravelNews – minisztériumi vizsgálat és Robinson Tours


Innen aztán gyorsan továbbterjedt a történet. A Sega, a Duma, a Lupa.bg, a News.bg, a Fakti.bg és más bolgár oldalak is foglalkoztak vele. Több helyen visszatérő elem lett a néhány héttel korábbi Solvex-üggyel való összehasonlítás, a több száz károsult, a kikapcsolt telefonok, a törölt utazások és a Robinson feltűnően alacsony biztosítási összege. A Sega már kifejezetten arra is felhívta a figyelmet, hogy a 125 000 leva aligha lehet elegendő a károk rendezésére. Sega – Robinson Tours Lupa.bg – Robinson Tours

A Robinson története közben angol nyelven is megjelent Bulgáriából. A Sofia News Agencyként működő Novinite.com előbb a hoppon maradt magyar utasokról, majd külön cikkben már a társaság fizetésképtelenségéről számolt be. Innen és a többi bolgár forrásból a történet Romániába is továbbment. Novinite – Bulgarian Tour Operator Declares Bankruptcy After Leaving Hungarians Stranded


A román sajtóban az Economedia, Profit.ro, Antena 3 CNN, Newsweek România, Ziare.com, Libertatea, Adevărul, Știripesurse és több más híroldal is feldolgozta az ügyet. Ezek az anyagok jellemzően már több forrásból építkeztek: egymás mellé kerültek a bolgár sajtóban megjelent károsulti történetek, a magyar források, a charterjáratok törlése, az Axiom biztosító neve és a Robinson fizetésképtelenségi közleménye. Az Informat.ro ráadásul ugyanazt a történetet több nyelven is publikálta, ami jól mutatja, milyen gyorsan tud ma egy lokálisnak induló turisztikai ügy nemzetközi hírré válni. Economedia – Robinson Tours Profit.ro – Robinson Tours


Sokszor leírták, mi történt. Sokkal kevesebben kérdezték meg, hogy miért


A sajtómegjelenések második olvasatra éppen ezért érdekesebbek, mint elsőre. A történetet sok helyen megírták, de a legtöbb cikk ugyanazokat a tényeket forgatta tovább: törölt charterek, hoppon maradt magyar utasok, fizetésképtelenség, 125 000 leva biztosítás. A fontosabb következő kérdésekhez azonban a külföldi sajtó eddig alig jutott el.


A most átnézett bolgár és román anyagokban például nem találtunk érdemi feldolgozást arról, hogy a magyar cégnyilvántartás szerint 2026. július 31. volt a Robinson Tours EOOD magyar kereskedelmi képviselete végelszámolás alá kerülésének hatálynapja. Ez azért különösen fontos, mert a magyar cégeljárási szabályok alapján az ennek alapjául szolgáló formális társasági döntésnek legkésőbb július 31-ig már meg kellett születnie.


A kronológia így egészen más fényt kap:

július 31. – a magyar képviselet végelszámolásáról szóló formális társasági döntésnek már meg kellett születnie;augusztus 2–3. – leállt a Robinson Electra Airways által repült charterprogramja;augusztus 6. – a Robinson Tours EOOD nyilvánosan bejelentette fizetésképtelenségét.


Ez önmagában még nem mondja meg, hogy ki mit tudott, mikor tudta és milyen döntéseket hozott ennek ismeretében. Éppen ezért kellene azonban megkérdezni.


125 000 leva – vagy legalább 500 000?


Hasonlóan érdekes a biztosítás kérdése. A bolgár sajtó több helyen észrevette, hogy a Robinson 125 000 levás biztosítási összege rendkívül alacsonynak tűnik a károk és az érintett utasok számához képest. A következő lépést azonban eddig nem nagyon tették meg.


A bolgár turisztikai törvény 104. cikkének (6) bekezdése szerint ugyanis annál a tour operatornál, amely charterjáratot tartalmazó utazási csomagot kínál, a kötelező biztosítási összeg nem lehet kevesebb 500 000 levánál.


Ez már nem pusztán annak kérdése, hogy 125 000 leva „sok vagy kevés”. A Robinson több egymást követő szezonban dokumentáltan charterprogramokat működtetett Magyarországról, Budapest és Debrecen indulással, 2024-ben pedig Montenegró felé is saját charterprogrammal jelent meg. Ha charter volt, honnan lett 125 000 leva? Ha pedig a biztosítási besorolás szerint nem az volt, akkor pontosan minek minősítették azt a tevékenységet, amelyet az utasok és a piac charterként ismertek? Erre egyelőre nem találtunk világos választ a bolgár sajtóban.


Az Electra válasza sem jutott még el a bolgár nyilvánosságig


A külföldi cikkekből ugyancsak hiányzik egy másik fontos információ. Az Electra Airways a Szálloda.blog megkeresésére írásban közölte, hogy nem kapta meg az érintett Robinson-charterjáratok üzemeltetésének ellenértékét. A légitársaság közlése szerint röviddel az operáció előtt a tour operator már súlyos pénzügyi nehézségekkel és túlzott eladósodottsággal küzdött, és nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit.


Ez pedig óhatatlanul visszavezet ugyanahhoz a kérdéshez, amelyet az egész Robinson-történetben próbálunk megérteni: mikor fogyott el valójában a pénz?


Nem augusztus 6-án, amikor erről közleményt adtak ki. Valószínűleg nem is augusztus 2-án, amikor az első gép már nem indult el. A rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján a történet korábban kezdődött – a pontos időpontot és a döntések sorrendjét viszont még mindig össze kell rakni.


Most már a bolgár kollégákat is bevontuk


A Szálloda.blog ezért a most feltárt magyar cégnyilvántartási adatot és az eddigi kutatásaink eredményeit eljuttatta az ügyet korábban feldolgozó bolgár és román szerkesztőségekhez is. A magyar cégnyilvántartás releváns részletét szintén megosztottuk velük, és felajánlottuk, hogy magyarországi dokumentumokkal, háttérinformációkkal és ellenőrzéssel segítjük a munkájukat.


Cserébe természetesen mi is kíváncsiak vagyunk arra, mit találnak ők Bulgáriában. Mit mond a minisztérium? Mit tudott a biztosító? Milyen forgalmi adatokat jelentett a Robinson? Mikor vált ismertté a pénzügyi probléma? Tudtak-e a magyar képviselet végelszámolásáról? Indult-e olyan vizsgálat, amely már nemcsak azt kérdezi, hogyan kell kártalanítani az utasokat, hanem azt is, hogyan jutott el idáig a társaság?


A bolgár Turisztikai Minisztériumot, az ügyészséget és a National Revenue Agencyt is megkerestük ezekkel és az ezekhez kapcsolódó kérdésekkel. Most várjuk a válaszokat.


A Robinson-ügyet tehát külföldön is sokan megírták. Az összeomlás híre eljutott Bulgáriától Romániáig, de az összeomlás történetét még nem írták meg. Hogy mikor kezdődött a pénzügyi lejtmenet, mit tudott erről a tulajdonos, a biztosító, a légitársaságok és a hatóságok, hogyan jutottunk el a többéves charterprogramoktól a 125 000 levás biztosításig, majd néhány nappal később a fizetésképtelenségig – ezekre a kérdésekre még nincs kész válasz.


Mi pedig éppen ezért nem tekintjük lezártnak a történetet.



UPDATE 2026.08.27. 21:00

Mikor is fogyott el a pénz? Árulkodó nyomok a magyar cégjegyzékben

Mi lehetett az oka a magyar képviselet hirtelen végelszámolásának már 2026.július 31-én?





UPDATE 2026.08.27. 10:30

A Robinson egyik legjelentősebb bolgár partnerének, a TA Solvex-nek a teljes válaszát közöljük:


Kedves Kollégák!

Tisztelt Pakuts Tamás Úr, üdvözlöm!


Köszönjük, hogy megkeresett bennünket, és lehetőséget adott a TA SOLVEX EOOD számára, hogy tisztázza álláspontját.


Sajnáljuk, hogy üzenete csak ebben a szakaszban jutott el hozzánk, mivel korábban is készek lettünk volna megadni a szükséges információkat, többek között az érintett utazók és utazási irodák támogatása érdekében.


Sajnáljuk továbbá a Robinson Tours körül kialakult helyzetet, különösen tekintettel a vállalat hosszú ideje fennálló magyarországi jelenlétére és arra, hogy hosszú éveken át aktívan működött Bulgáriában.


Az alábbiakban találja észrevételeinket.


1. Hogyan érintette a Robinson Tours fizetésképtelensége a Solvex Bulgariát?


A TA SOLVEX EOOD Bulgária egyik jelentős turisztikai vállalata, amely számottevő foglalási volumeneket kezel, és nemzetközi partnerek széles hálózatával dolgozik együtt. Csak a nyári szezonban a vállalaton keresztül kezelt turisztikai szolgáltatások összértéke több tízmillió eurót ér el.


A TA SOLVEX EOOD felé nincs fennálló tartozás egyetlen olyan Robinson Tours-foglalással kapcsolatban sem, amelyet ténylegesen teljesítettek.


A Robinson Tours működésének megszűnését követően csak minimális összegek maradtak fenn a jövőbeni érkezésekhez kapcsolódó, törölt foglalások kapcsán. A Solvex továbbra is együttműködik szállodai partnereinkkel ezen esetek rendezése érdekében, és a szállodákkal fennálló erős, hosszú távú kapcsolatainknak köszönhetően ezeknek az eseteknek a többsége már rendeződött.


A fennmaradó pénzügyi hatás mind abszolút értékben, mind pedig a TA SOLVEX EOOD teljes működési volumenéhez viszonyítva jelentéktelen.


Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy vállalatunk több mint 35 éve van jelen a bolgár turisztikai piacon, és ezen időszak alatt erős hírnevet épített ki mint a bolgár szállodások megbízható és hosszú távú partnere.


Jelenleg jogi tanácsadóinkkal egyeztetünk annak felmérése érdekében, hogy a szóban forgó, igen korlátozott pénzügyi érdekre tekintettel egyáltalán gazdaságilag indokolt lenne-e hivatalos jogi eljárás megindítása.


A rendelkezésünkre álló információk szerint azonban Bulgáriában vannak kisebb vállalkozások, amelyek számára a Robinson Tours működésének megszűnéséből eredő pénzügyi hatás lényegesen súlyosabb volt.


2. Volt-e a Robinson Toursnak fennálló, ki nem fizetett tartozása a Solvex felé a működés leállásakor? Amennyiben lehetséges, meg tudják adni ennek hozzávetőleges összegét?


Amint azt fentebb is jeleztük, a TA SOLVEX EOOD felé nincs fennálló tartozás egyetlen olyan foglalással kapcsolatban sem, amelyet ténylegesen teljesítettek.


A fennmaradó összegek elsősorban a közelgő érkezésekhez kapcsolódó, törölt foglalásokra vonatkoznak, és értékük igen csekély.


Ezeket a foglalásokat azt követően törölték, hogy tájékoztatást kaptunk a repülési program törléséről, amelynek következtében az érintett utazások az eredetileg tervezett módon már nem valósulhattak meg.


A pontos összeget, illetve a partnerrel fennálló kereskedelmi kapcsolatunk egyéb részleteit nem kívánjuk nyilvánosságra hozni, mivel ezek bizalmas szerződéses információnak minősülnek.


3. Töröltek vagy felfüggesztettek-e magyarországi Robinson Tours-ügyfelek számára szállodai foglalásokat azért, mert a Robinson nem fizetett a Solvexnek? Voltak-e olyan foglalások is, amelyek esetében a Solvex már megkapta a fizetést?


A TA SOLVEX EOOD részéről nem került sor a foglalások általános felfüggesztésére vagy törlésére nemfizetés miatt.


Néhány héttel a Robinson Tours működésének megszűnése előtt kisebb fizetési késedelmeket kezdtünk tapasztalni a felénk teljesítendő fizetésekben, amit haladéktalanul jeleztünk a Robinsonnál dolgozó kollégáinknak.


E rövid késedelmek ellenére a közelgő érkezésekhez kapcsolódó összegek minden esetben megérkeztek hozzánk a turisták tényleges elszállásolása előtt. Ez a vasárnapi és hétfői érkezések esetében is így történt, amikor a vonatkozó kifizetések a vendégek elszállásolása előtt beérkeztek.


Emiatt a TA SOLVEX EOOD-nak nem volt oka arra, hogy megszüntesse a közelgő érkezésekre vonatkozó, visszaigazolt szolgáltatások teljesítését.

Természetesen kizárólag azokról a foglalásokról és szolgáltatásokról tudunk nyilatkozni, amelyeket vállalatunkon keresztül kezeltek.


4. A Solvex és a Robinson Tours együttműködése a Robinson bolgár és magyar piaci tevékenysége tekintetében elkülönülten zajlott, vagy ugyanazon szerződéses és pénzügyi kapcsolat keretében?


A TA SOLVEX EOOD szerepe a Robinson Toursszal folytatott együttműködésben kizárólag egy bulgáriai DMC-partner szerepére korlátozódott, és ezen belül konkrétan azokra a szállodai foglalásokra vonatkozott, amelyeket a Robinson rajtunk keresztül foglalt.


A transzferek megszervezése, a helyi turisztikai asszisztencia, az utazókkal való kapcsolattartás, valamint természetesen a magyar piacon végzett tényleges értékesítési tevékenység nem tartozott a TA SOLVEX EOOD feladatai közé ezen együttműködés keretében.


Ezeket a tevékenységeket a Robinson Tours önállóan szervezte, és azok nem tartoztak operatív vagy pénzügyi ellenőrzésünk alá.


Emellett a Robinson jelentős számú közvetlen szerződéses kapcsolatban állt bolgár szállodákkal, ami azt jelenti, hogy bulgáriai szállodai portfóliójának jelentős része szintén nem a Solvexen keresztül került kezelésre.


5. Volt-e a szlovákiai SOLVEX s.r.o. fizetésképtelenségének bármilyen közvetlen vagy közvetett hatása a Solvex Bulgaria és a Robinson Tours együttműködésére?


Nem.

Ezt a pontot különösen egyértelműen szeretnénk tisztázni, mivel a cégnevek hasonlósága érthető módon félreértésre adhat okot.


A bulgáriai TA SOLVEX EOOD és a szlovákiai SOLVEX s.r.o. két teljesen különálló, egymással semmilyen kapcsolatban nem álló vállalat. Nincs közöttük vállalati, tulajdonosi, pénzügyi vagy operatív kapcsolat. A nevek hasonlósága pusztán véletlen.


Legjobb tudomásunk szerint a szlovák vállalat olyan modell szerint működött, amely bizonyos tekintetben hasonló volt a Robinson Tours modelljéhez, és bulgáriai tevékenységének jelentős részét önállóan szervezte.


Ennek megfelelően a SOLVEX s.r.o. fizetésképtelenségének sem közvetlen, sem közvetett hatása nem volt a TA SOLVEX EOOD-ra vagy a Robinson Toursszal fennálló kapcsolatunkra.


További háttérinformációként szeretnénk megjegyezni, hogy a Robinson Tours hosszú éveken át jelen volt Bulgáriában, és a hozzánk hasonló helyi partnerekkel folytatott együttműködése mellett jelentős számú közvetlen kapcsolatot alakított ki bolgár szállodákkal.


A TA SOLVEX EOOD szintén hosszú évek óta dolgozik a magyar turisztikai piaccal. Ezért jól ismerjük a piacot, értjük a Robinson bulgáriai tevékenységét, és tisztában vagyunk a magyar utazók jelentőségével a bolgár turisztikai ágazat számára.


Jelenleg aktívan keresünk és tárgyalunk olyan megbízható magyar piaci partnerekkel, amelyek viszonylag gyorsan képesek lehetnek betölteni a Robinson Tours által hagyott űrt. A magyar piac mind Bulgária mint úti cél, mind pedig számunkra, bolgár DMC-ként fontos, és nagyon szeretnénk, ha a két ország közötti turisztikai forgalom továbbra is fenntartható módon fejlődne.


Amennyiben vannak a helyzet által érintett olyan utazók, akiknek még van közelgő bulgáriai utazásuk, a TA SOLVEX EOOD megfontolhatja, hogy különleges szállásfeltételekkel segítséget nyújtson számukra. Erre akkor lenne lehetőség, ha az érintett foglalásokat egy jó hírű és megbízható magyar turisztikai partner venné át és szervezné meg, amely képes haladéktalanul kapcsolatba lépni velünk annak érdekében, hogy közösen gyakorlati megoldást keressünk az adott közelgő tartózkodásokra.


Hosszú távú tapasztalataink alapján úgy véljük, hogy amikor a desztinációban nyújtott földi szolgáltatásokat egy megbízható helyi DMC koordinálja és ellenőrzi, az lényegesen jobb feltételeket teremt egy stabil, magas színvonalú és hosszú távon fenntartható turisztikai termék kialakításához.


Reméljük, hogy a fenti információk segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a helyzetet pontosan és méltányosan mutassa be.


Üdvözlettel,

Munkatárs neve

TA SOLVEX EOOD Bulgária



2026.08.25-i cikkünk

Az Electra nem kapta meg a charterjáratok ellenértékét


Az Electra Airways egyik károsult utasnak és egy nekünk is megküldött levelében megerősítette az augusztus 2-i Burgasz–Budapest és az augusztus 3-i Burgasz–Debrecen járatok törlését, valamint azt, hogy a Robinson charterprogramjának további járatai sem közlekednek a tervezett szeptember 9-ig tartó időszakban. A légitársaság szerint a program egy utazásszervező–ügynök–bróker–légitársaság szerződéses láncon keresztül jött létre, az utazásszervező pedig röviddel a járatok tervezett teljesítése előtt súlyos pénzügyi nehézségekbe került, túladósodott és nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit.


Az Electra levelének legfontosabb mondata szerint a légitársaság nem kapta meg az érintett charterjáratok üzemeltetésének ellenértékét. A dokumentumból az nem derül ki, mikor kellett volna az összegnek megérkeznie, illetve mikor maradt el az átutalás. Ezt a pontot azért érdemes rögzíteni, mert így a charterprogram pénzügyi problémája már nem feltételezés, hanem a járatokat teljesíteni kész légitársaság írásos közlése.


Közben a kerozinpótdíj alkalmazásában is érdekes időbeli törés látszik. A rendelkezésünkre álló károsulti vizsgálati anyag szerint a június 15-i első debreceni charterturnusnál 35 euró/fő kerozinpótdíjat alkalmaztak, az augusztus 3-i indulás több utasa pedig július 10-én 40 euró/fő pótdíjról kapott értesítést. A későbbi, augusztus 9–10-i, 16–17-i, 24-i és 30–31-i indulások több utasa szerint tőlük már nem kértek kerozinpótdíjat, miközben a részvételi díjak beszedése folytatódott; az anyag egy augusztus 30-i utazásnál július 28-i befizetést is említ. A károsulti vizsgálati anyag ezért külön kéri az utolsó kerozinpótdíjas és az első pótdíj nélküli turnus, az Electra felé fennálló kötelezettségek, a július–augusztusi bankszámlaforgalom és az utaspénzek időrendjének összevetését.


A biztosító már közel egy évvel korábban beárazta a veszteség kockázatát


A Robinson Tours Axiomnál kötött kötelező tour operator biztosítása 2025. szeptember 20-tól 2026. szeptember 19-ig volt érvényes. A 251370068 számú kötvény teljes biztosítási összege 125 000 bolgár leva, vagyis körülbelül 63 900 euró, hozzávetőleg 23,2 millió forint. Az Axiom által kiállított biztosítási igazolás nyilvánosan is elérhető. (Robinson Tours) A Robinson Tours 251370068 számú biztosítási igazolása


A Szálloda.blog az ügyre közvetlen rálátással rendelkező, általunk megbízhatónak tartott forrásból úgy értesült, hogy egy hasonló biztosítás szokásos díja körülbelül 1 200 BGN, nagyjából 220 ezer forint lett volna, míg a Robinson esetében az Axiom több mint 30 000 BGN-t, vagyis több mint 5,5 millió forintot számított fel a 125 000 levás limitért. Ez több mint huszonötszörös díjszint, ráadásul az éves biztosítási díj a teljes fedezet csaknem negyedét tette ki. Forrásunk szerint a biztosítónál már a szerződés megkötésekor számoltak egy, a később bekövetkezetthez hasonló helyzet lehetőségével. Másképpen fogalmazva: a biztosító közel egy évvel a fizetésképtelenség előtt már beárazta a veszteség kockázatát.


Ez azért is érdekes, mert az Axiom a Szálloda.blog korábbi kérdéseire azt válaszolta, hogy a Robinson a biztosítás megkötésekor kifejezetten jelezte: charterjáratokat tartalmazó utazási csomagokat kínál. A 125 000 levás limitet ugyanakkor a Robinson által bevallott, 200 001–300 000 BGN közötti előző évi forgalmi kategória alapján állapították meg. A biztosító azt is közölte velünk, hogy a kötvényt benyújtották a bolgár Turisztikai Minisztériumnak, amely azt megvizsgálta, elfogadta és nyilvántartásba vette. (Szallodablog) Az Axiom teljes korábbi válaszának összefoglalója a Szálloda.blogon


Hogyan lett 500 000 levából 125 000?


Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, amely egyre kevésbé biztosítási és egyre inkább felügyeleti kérdés. A bolgár turisztikai törvény 104. cikke szerint az utazásszervező bevallott forgalmába az általa szervezett charterjáratok értékét is bele kell számítani, függetlenül attól, hogy azokat maga vagy más utazásszervező, illetve utazási iroda értékesíti. Ugyanez a jogszabály azt is kimondja, hogy charterjáratot tartalmazó turistacsomagot kínáló tour operator kötelező biztosításának összege nem lehet kevesebb 500 000 BGN-nél. (Turizmus Minisztériuma) A bolgár Turisztikai Minisztérium jogszabálya és alkalmazási útmutatója


Az 500 000 leva hozzávetőleg 92,6 millió forint, a Robinson nyilvánosan közzétett kötvénye viszont 125 000 leváról, mintegy 23,2 millió forintról szól. A különbség négyszeres. A Robinson ráadásul dokumentáltan chartercsomagokat értékesített, a minisztérium saját tájékoztatása szerint pedig az utazásszervezőnek a megkötött vagy megújított kötelező biztosítás másolatát évente be kell nyújtania a turisztikai miniszterhez; a hatályos törvény ezt a szerződés megkötésétől vagy megújításától számított 14 napos határidőhöz köti. A Nemzeti Turisztikai Nyilvántartásban a biztosítás érvényessége és biztosítási összege is nyilvános adat. (Turizmus Minisztériuma) A bolgár minisztérium tájékoztatója a tour operator biztosítás benyújtásáról


A Szálloda.blog ezért a Bolgár Köztársaság budapesti nagykövetségén keresztül várja a bolgár illetékesek válaszát arra, hogy vizsgálják-e, ki és hol hibázott akkor, amikor a chartertevékenységet végző Robinson lényegesen alacsonyabb összegű biztosítását a minisztérium elfogadta. Arra is választ kértünk, megállapítják-e a minisztérium vagy más bolgár hatóság felelősségét, és ha hatósági hiba vagy mulasztás történt, vállalja-e ezért a minisztérium a felelősséget, illetve kompenzálja-e azokat az utasokat, akiknek követelésére a 125 000 levás biztosítás nem nyújt elegendő fedezetet. A válaszra várunk.


Az európai utazásszervezői biztosítékokat összehasonlító korábbi cikkünkben éppen azt vizsgáltuk, mennyire különbözően védik az egyes országok az utas előre befizetett pénzét. A Robinson esete most már egészen konkrét példája annak, hogy az előírt biztosítás nagysága mellett legalább ennyire fontos az is, ki ellenőrzi annak megfelelőségét. (Szallodablog) Az EU megregulázza az utazási irodák működését


Már a részleges károsulti összesítés is majdnem kétszerese a biztosításnak


Mi is láttuk a károsultak csoportos per előkészítéséhez készült összesítését. Nem kaptunk meg utazási szerződéseket vagy számlákat az utasoktól; az általunk megismert összesítés jelenleg 35 szerződést és összesen 132 utast tartalmaz. A feltüntetett szerződéses összegek együttesen 97 096 eurót, mintegy 35,2 millió forintot, a megjelölt kárigények pedig 122 745 eurót, hozzávetőleg 44,5 millió forintot tesznek ki. Ez már önmagában a Robinson 23,2 millió forintos biztosítási limitjének körülbelül 192 százaléka.


Egy korábban lapunkhoz eljutott Axiom-adatközlésben már 202 különálló kárigény, 395 konkrétan azonosított érintett és – a még hiányzó utaslétszámokat figyelembe véve – legalább 505 fős érintetti kör szerepelt. Az akkori bejelentett igényállomány 239 508,59 euró, mintegy 86,8 millió forint volt. Az Axiom augusztus 12-i nyilvános közleménye szerint a biztosító továbbra is feldolgozza a bejelentéseket, szerződéseket, foglalási visszaigazolásokat, számlákat és fizetési bizonylatokat, ezeket összeveti a Robinson foglalási állományával és kiszűri az esetleges duplikációkat. (Axiom) Az Axiom augusztus 12-i Robinson-tájékoztatása


A károsultak közben büntetőjogi irányban is rendszerezik az anyagokat. A rendelkezésünkre álló hozzájáruló nyilatkozat kifejezetten lehetővé teszi, hogy az érintettek által átadott iratokat a Robinson Tours EOOD ügyében „tett vagy teendő büntetőfeljelentés” mellékleteként rendőrség, ügyészség, bíróság vagy más hatóság részére továbbítsák. A dokumentum az átadható iratok között szerződéseket, számlákat, fizetési bizonylatokat, vouchereket, levelezéseket és a légitársaságokkal, biztosítókkal, szálláshelyekkel, illetve közvetítőkkel folytatott kommunikációkat is felsorolja.


Bróker Marcsi neve is visszaköszön a Robinson múltjából


A Robinson történetének kutatása során előkerült a Kun-Mediátor és Bróker Marcsi neve is. A dokumentálható szál 2015-be és Karcagra vezet. A Kun-Mediátor nemcsak a később országos büntetőüggyé vált engedély nélküli pénzügyi tevékenységgel került kapcsolatba, hanem valódi és sikeres utazási üzletágat is működtetett: fő tevékenysége utazási iroda és utazásközvetítés volt, emellett pénzváltással is foglalkozott. A társaság 2015. áprilisi összeomlásakor rendőrségi nyomozás indult, miközben az utazási üzletág ügyfeleinek foglalásait is rendezni kellett. (Turizmus Online) Turizmus Online – a Kun-Mediátor 2015-ös összeomlásáról


A korabeli utazási piaci források szerint a Kun-Mediátor más tour operatorok útjait is közvetítette és a partnerek között a Robinson Tours is szerepelt. Az utazási üzletág szakemberei a bukás után az utasok foglalásait és azt ellenőrizték, hogy a befizetések továbbítása megtörtént-e a tényleges utazásszervezők felé. A korabeli szakmai sajtóban arról is beszéltek, hogy saját iroda indítására nincs lehetőségük, szakmai folytatás akkor képzelhető el, ha egy másik utazási iroda áll mögéjük. Turizmus Online – Ki utaztatja el a Kun-Mediátor utasait?


Nem kellett sokáig várni: 2015. június 1-jén, kevesebb mint másfél hónappal a Kun-Mediátor összeomlása után a Robinson Tours új karcagi irodát nyitott a Szent István sugárút 2. alatt. A Robinson akkori közleménye kifejezetten a karcagi kollégák szaktudását és a helyi vendégkör ismeretét emelte ki; az új irodában a Kun-Mediátor korábbi utazási üzletágának szakemberei folytatták munkájukat. (Háromfold) A Robinson Tours karcagi irodájának 2015-ös megnyitása


A Kun-Mediátor Robinson-utakat is értékesített, majd összeomlása után korábbi utazási szakemberei a Robinson karcagi irodájában folytatták munkájukat. A károsulti körben Kunmadaras neve is előkerült, ehhez azonban nyilvános forrásból jelenleg nem találtunk konkrét Robinson-kapcsolatot. Bróker Marcsi engedély nélküli befektetési tevékenysége és a Robinson között sincs dokumentált kapcsolat; a szakmai folytonosság viszont korábbi forrásokból egyértelműen követhető.


Moszkva: 205 millió forint a magyar Robinsonnal szemben


A Robinson orosz története jóval régebbi. Moszkvában 2003. január 23-án ООО „Туристическая фирма Робинзон-Турс” néven külön Robinson Tours társaságot jegyeztek be, amelynek az orosz nyilvántartás szerint négy alapítója között Jakócs György és Jakócs Áron is szerepelt. A nyilvános cégadatok Jakócs Györgyöt korábbi vezérigazgatóként is feltüntetik; az orosz társaság később csődeljárás alá került, majd 2023. november 2-án törölték. (ClickFile) Az orosz Robinson Tours nyilvános cégadatai


A felszámolási adatok között 566 626,23 euró összegű követelés szerepelt a magyar ROBINSON-TOURS Kft.-vel szemben. Ez mai árfolyamon mintegy 205 millió forint. Ugyanebben az eljárásban 26 706 598 rubel összegű követelés szerepelt Jakócs Györggyel és Jakócs Áronnal szemben, ami körülbelül 100 millió forintnak felel meg. Mindkét követelést 2022. december 27. és 2023. február 25. között értékesítésre hirdették meg. (TBankrot) TBankrot – az orosz Robinson felszámolási követelései


Egy, korábban a területen dolgozó és általam nagyra tartott diplomata küldte az alábbiakat:


"Kedves Tamás! Amúgy is szívesen olvasom az Ön írásait, de most külön örültem a Robinson Tours összefoglalójának. Akkor voltam a területen beosztott diplomata, amikor a Robinson Tours Oroszországban csődöt jelentett. Ott létezik felelősségbiztosítás, de Jakócsék azt olyan ügyesen játszották ki, hogy gyakorlatilag jogi precedenssé váltak, miattuk módosítottak a szabályozáson. Az orosz irodák a biztosítási csalás miatt jártak pórul, míg Ukrajnában és Belaruszban nincs felelősségbiztosítás, ott az utazási irodák tulajdonosai a magánvagyonukkal felelnek. Próbáltam segíteni egy minszki utazási irodának, ahol a tulajdonos - egy gyermekét egyedül nevelő hölgy - annyival ragadt benne a Robinson csődjében, hogy a hajléktalanság fenyegette. A Robinson egyedüli megoldási javaslata az volt, hogy fizesse ki újra az utakat, de már egy külföldön bejegyzett Robinson irodának. Eközben itthon mindenki a Robinsont dicsérte, hogy a Covid idején milyen példásan vonult ki a magyar piacról. Még a MUISZ is jó példaként emlegette őket. És lám, a történet megismétlődött, de most a magyar utasok a kárvallottak. Köszönöm, hogy elolvasta."


Kazahsztán: jóval a SCAT légitársaság tervezett magyar-kínai charterei előtt a piacon már jelen volt a Robinson


A kazah kapcsolat sem 2019-ben kezdődött. A kazahsztáni Astana Leisure 2013 hivatalos kiállítói adatbázisa a Robinson Tourst magyarországi, balatonfüredi tour operatorként tüntette fel; a cég a következő években is megjelent a kazah turisztikai piacon, 2015-ben pedig az almati KITF-en is kiállított, ahol 1995-ben alapított magyar családi vállalkozásként mutatta be magát. (Iteca) Iteca – Robinson Tours az Astana Leisure 2013 kiállítói között


A Profi.Travel szakmai adatbázisa még érdekesebb képet mutat: a Robinson profilján Moszkva, Szentpétervár, Jekatyerinburg és Kijev mellett almati iroda is szerepel a Kunaeva utca 49. alatt, info@robinzon.kz elérhetőséggel. Ugyanezen a címen a kazah hivatalos tour operator lista jelenleg is ROBINSON nevű turisztikai vállalkozást tüntet fel. A magyar és a kazah jogi személy pontos tulajdonosi vagy szerződéses kapcsolata ebből nem állapítható meg, de az almati Robinson-jelenlét és a magyar cég kazahsztáni piaci aktivitása dokumentált. (Profi.Travel) Profi.Travel – a Robinson nemzetközi irodaadatai


2019 végén ebből a régiós jelenlétből nőtt ki a Robinson egyik legambiciózusabb projektje. A társaság 2020. február 23-tól egész éves, heti Budapest–Sanya programot jelentett be a kínai Hainan-szigetre, a kazah SCAT Airlines együttműködésével. A Turizmus.com akkori beszámolója szerint Jakócs Áron a közép-európai régió egyetlen közvetlen Hainan-chartereként mutatta be a terméket, a tényleges légifuvarozó pedig a SCAT leányvállalata, a Sunday Airlines lett volna. (Turizmus.com) Turizmus.com – a Robinson egész éves Hainan-programjáról


A 235 férőhelyes Boeing 757-200-asok tényleges útvonala Budapest–Taraz–Sanya–Taraz–Budapest lett volna, Tarazban mindkét irányban technikai leszállással és tankolással. (AIRportal.hu) AIRportal – a Budapest–Taraz–Sanya útvonal részletei


Légügyi és jogi szempontból a konstrukció azért kritikus, mert Magyarország és Kína között egy kazah légifuvarozó szállított volna rendszeresen utasokat. A magyar–kínai kétoldalú légiközlekedési megállapodás a két ország kijelölt légifuvarozóinak forgalmi jogait rendezi, míg a kínai szabályozás a külföldi légitársaságok nem menetrend szerinti nemzetközi járatait külön engedélyhez és rövid, 3-4 hónapos időtávhoz köti. A nyilvánosan hozzáférhető forrásokból azt nem látjuk, pontosan milyen magyar, kazah és kínai engedélyezési konstrukció készült az egész éves programhoz, de feltételezéseink szerint ez ellentmondott a hatályos államközi megállapodásoknak és a kazah megálló nemcsak technikai leszállás, hanem egy virtuális átszállás is lett volna. (caac.gov.cn) A Kína és Magyarország közötti légiközlekedési megállapodás


A program végül a Covid miatt nem indult el februárban, szeptemberre halasztották, közben 2020 májusában a magyar Robinson Tours be is jelentette működésének megszüntetését. Hat évvel később pedig ismét egy charterprogram ellenértékének elmaradása jelenik meg egy Robinson-fizetésképtelenség történetében. (Turizmus.com)


A legfontosabb adat továbbra is egy kritikus dátum lehet


Ma már tudjuk, hogy az Electra Airwayshez nem érkezett meg az érintett charterjáratok üzemeltetésének ellenértéke, miközben saját forrásunk szerint az Axiom már közel egy évvel korábban szokatlanul magasra árazta a Robinson kockázatát. Tudjuk azt is, hogy a közzétett, hozzávetőleg 23,2 millió forintos biztosítás és a bolgár jogszabály chartercsomagokra vonatkozó, mintegy 92,6 millió forintos minimuma között négyszeres különbség van és azt is, hogy a csoportos perhez készült, általunk megismert részleges összesítésben már 132 utasnál 44,5 millió forintos kárigény szerepel és ez csak a töredéke lehet a kárigényeknek.


Adalék mindehhez a 2015-ös Kun-Mediátor–Robinson karcagi szakmai folytonosság, az orosz Robinson felszámolásában megjelenő 205 millió forintos követelés a magyar ROBINSON-TOURS Kft.-vel és közel 100 millió forintos követelés Jakócs Györggyel és Jakócs Áronnal szemben, valamint a több éven át épített kazahsztáni jelenlétből kinövő Budapest–Taraz–Sanya projekt. Különböző országok, különböző jogi személyek és időpontok, de az utazásszervezés alapvető logikája mindenhol ugyanaz: az utas előre fizet, a légitársaságot, a szállodát és a többi szolgáltatót pedig időben ki kell fizetni.


A Robinson 2026-os történetének legfontosabb dátuma ezért továbbra sem augusztus 6., hanem az a nap, amikor először már bizonyosan tudni lehetett, hogy nincs elég fedezet – és hogy ezt követően mennyi megrendelés és azok ellenértéke érkezett még be.


Korábbi cikkeink a témában:


A Robinson-charterek első problémáit és az Axiom részletes válaszát itt közöltük: Mi történt a Robinson Tours charterjárataival? Két indulás maradt el Budapestről és Debrecenből. A károsultak gyakorlati lehetőségeiről itt írtunk: Robinson Tours: így nyújthatják be kárigényüket a magyar utasok. Az európai vagyoni biztosítéki rendszereket pedig ebben az összehasonlításban vizsgáltuk: Az EU megregulázza az utazási irodák működését. (Szallodablog)


Források


Az euró-, rubel- és történeti levaösszegek forintosítása tájékoztató jellegű, a cikk készítésekor alkalmazott megközelítő árfolyamokkal készült; a bolgár leva esetében az 1 EUR = 1,95583 BGN hivatalos átváltási arányt vettük alapul.



A szerzőről


Pakuts Tamás közel 35 éve dolgozik a légiközlekedés és a turizmus területén, több mint 25 éve pedig a szállodaiparban és a vendéglátásban is. Vezetőként, tanácsadóként és trénerként légitársaságok, repülőterek, szállodák, szállodaláncok és hajós társaságok működésére szerzett közvetlen rálátást, és több mint 110 országban járt.




Újságíróként és riporterként is dolgozott, és mindig a kritikus, tényfeltáró megközelítést tartotta fontosnak. Ezen nem kíván változtatni: a Szálloda.blogon továbbra is kérdez, utánanéz, összevet és ott is végigmegy egy történeten, ahol mások már továbbléptek.


A cikkben szereplő információk kutatását és a képi koncepciókat AI-eszközök (ChatGPT, Claude) támogatásával állítottam össze.



Hozzászólások


bottom of page