Közel 800 vendéglátó vállalkozás juthat összesen 4 milliárd forint kedvezményes hitelhez és ugyanennyi vissza nem térítendő támogatáshoz, Kapitány István pedig ezt már a Ganz Ábrahám Gazdaságfejlesztési Program egyik első látványos eredményeként jelentette be. Csakhogy az 5+5 konstrukciót még az Orbán-kormány dolgozta ki és indította el.
Az erős forintot gazdasági sikerként szokás értelmezni, a magyar turizmus számára azonban egyszerre két irányból szűkíti a keresletet: Magyarország drágábbá válik a külföldieknek, miközben Horvátország, Olaszország, Görögország, Ausztria és más külföldi úti célok olcsóbbá válnak a magyar vendégek számára. Az árfolyam önmagában nem magyaráz meg mindent, de ezen a nyáron könnyen az utolsó lökést jelentheti számos, már eddig is sérülékeny szállodai, vendéglátó- és turisztikai vá
A Tisza-kormány első hivatalos külföldre utazó delegációja ugyanis jellemzően nem kormányzati különrepülőgépekkel, hanem menetrendszerinti légijáratokkal és vasúton utazott. Önmagában ez talán apró részletnek tűnhet, valójában azonban olyan gesztus, amely számos európai országban már tudatos politikai és közlekedéspolitikai üzenetnek számít.