Egyedi helyek, regionális ízek, közös szellem

A Singular Places különleges házigazdákat, személyes ötleteket és fenntartható kezdeményezéseket kapcsol össze – egy olyan nemzetközi hálózatban, amely a magyar turizmus és vidékfejlesztés számára is követendő példa lehet

A Szalloda.blog elmúlt hónapokban megjelent írásaiban több, első látásra egymástól távol álló témánál jutottunk lényegében ugyanarra a következtetésre. A szálloda, az étterem, a borászat, a termelő, a kulturális attrakció, a közlekedés és a táj önmagában még nem alkot turisztikai terméket, mert az igazi versenyelőnyt az teremti meg, ahogyan ezek a különálló elemek egymáshoz kapcsolódnak, és ahogyan a vendég számára közösen használható, érthető és foglalható élménnyé válnak.

A szlovén turizmusstratégiát elemző Nem több turistát, hanem több értéket című cikkben azt vizsgáltuk, hogyan lehet a turizmus teljesítményét nem kizárólag a vendégéjszakák számában, hanem a helyben maradó gazdasági, társadalmi és környezeti értékben mérni. A Michelin-csillag nem fizeti ki a számlákat című írásban arról volt szó, hogy még egy nemzetközileg elismert vidéki étterem sem képes önmagában fenntartható keresletet teremteni, ha nincs mögötte megfelelő szálláskínálat, közlekedés, termelői háttér, kulturális program és professzionális desztinációmenedzsment. A svájci modell kapcsán pedig azt mutattuk be, hogy a hegyek és a tavak kiváló adottságok, a versenyelőnyt azonban a rendszer biztosítja.

A Singular Places azért különösen érdekes kezdeményezés, mert mindezt nem kizárólag stratégiai célként vagy turisztikai szlogenként fogalmazza meg, hanem működő üzleti és közösségi modellé próbálja alakítani. Különleges házigazdákat, szálláshelyeket, éttermeket, borászatokat, termelőket, helyi szakértőket, kulturális élményeket és közösségi kezdeményezéseket kapcsol össze úgy, hogy közben egyik szereplőnek sem kell feladnia saját személyiségét, történetét vagy működési szabadságát.

Nem egy újabb szállásfoglaló oldal

A Singular Places első pillantásra különleges, független szálláshelyeket és élményeket bemutató foglalási platformnak tűnhet, a hálózat azonban jóval szélesebb ennél. A kínálatot a Stay, Taste és Discover, vagyis a szállás, a gasztronómia és a felfedezés fogalmai köré szervezik, ezért a hotelek, vendégházak, lodge-ok és retreatközpontok mellett éttermek, borászatok, lepárlók, termelői gazdaságok, helyi túravezetők, természetvédelmi programok és kulturális kezdeményezések is megjelennek.

A vendégnek tehát nem kizárólag azt mutatják meg, hol tud megszállni, hanem azt is, milyen regionális ízeket kóstolhat meg, kikkel találkozhat, mit fedezhet fel a környéken, és hogyan kerülhet közelebb ahhoz a kulturális, társadalmi vagy természeti közeghez, amelyben az adott vállalkozás működik. A szálláshely ebben a rendszerben nem végállomás és nem zárt szolgáltatási sziget, hanem belépési pont egy egész térséghez, amelynek értékét a környező éttermek, borászatok, termelők, kézművesek, túravezetők és kulturális szereplők ugyanúgy meghatározzák.

Egy hotelvezető első reakciója természetesen az lehet, hogy miért küldje el a vendéget egy külső étterembe, ha a vacsorát saját maga is értékesítheti. Hosszabb távon azonban éppen a változatos és megbízható térségi kínálat indokolhatja, hogy a vendég ne egy, hanem három vagy négy éjszakát töltsön a környéken, több programot foglaljon, magasabb összeget költsön, és később visszatérjen. A sikeres szálláshely nem attól válik gyengébbé, hogy erős környezetben működik, hanem éppen attól lesz értékesebb, hogy önmagán túl is képes tartalmat adni a vendég utazásának.

Lars von der Wettern története számomra személyes is

A Singular Places alapítóját, Lars von der Wetternt személyesen is ismerem, és régóta nagyra tartom a munkásságát. A Kaukázusban, Bakuban és Tbilisziben találkoztunk, ahol más-más projekteken dolgoztunk, jól megfértünk egymás mellett, szakmailag és emberileg is könnyen megtalálva a közös hangot.

Lars maga is a nagy szállodai vállalatok és a corporate karrier világából érkezett, de egyre inkább arra érzett rá, hogy növekszik azoknak a vendégeknek a száma, akik nem feltétlenül a méreteiben, szolgáltatási kínálatában és látványában túldimenzionált szállodát keresik. Sok vendég számára fontosabbá vált a személyesség, az egyedi gondolat, a házigazda jelenléte, a helyhez való valódi kötődés és az az érzés, hogy nem egy bárhol reprodukálható, márkastandardok szerint felépített terméket vásárol.

A Singular Places hivatalos bemutatkozása szerint Lars több mint húsz éve dolgozik független szálláshelyek és házigazdák tanácsadójaként, a kezdeményezés pedig egy kisebb, ügyfelekből, barátokból, szakmai partnerekből és technológiai szolgáltatókból álló közösségből fejlődött nemzetközi hálózattá. A hivatalos oldal egyetlen alapítóként őt nevezi meg, miközben a működésben regionális nagykövetek, helyi házigazdák és különböző turisztikai területekről érkező szakemberek vesznek részt.

Lars munkájában azt tartom különösen hitelesnek, hogy a nagy szállodai rendszerek működési tudását nem tagadja meg, de nem is akarja ráerőltetni a kisebb, önálló házakra. A professzionális értékesítés, a technológia, a pénzügyi fegyelem, a minőségbiztosítás és a következetes működés természetesen fontos, de nem kerülhet a házigazda személyisége, az eredeti ötlet és a hely szelleme elé.

Az egyediség nem néhány helyi dekorációból áll

A turizmusban az „autentikus”, a „boutique”, a „helyi” és a „fenntartható” kifejezések az elmúlt években részben marketingfogalmakká váltak. Egy szálláshely azonban nem attól válik helyivé, hogy bontott téglát helyeznek a recepció mögé, néhány régi mezőgazdasági eszközt tesznek a falra, levendulacsokrot raknak az ágyra, és a reggelinél egyetlen környékbeli lekvárt kínálnak.

Az egyediség ennél jóval mélyebben kapcsolódik a tulajdonos vagy házigazda gondolatához, az épület kialakításához, a felhasznált anyagokhoz, a beszállítói kapcsolatokhoz, az ételekhez, a munkatársakhoz és ahhoz a kulturális környezethez, amelyben a vállalkozás működik. A Singular Places kiválasztási elvei között ezért az energia- és víztakarékosság, a műanyaghasználat és a hulladék csökkentése, valamint az ökológiai kivitelezés mellett a helyi beszállítók használata, a környék vállalkozásainak népszerűsítése, a helyi termékek értékesítése, a kulturális örökség bemutatása, a tisztességes foglalkoztatás, a közlekedési információk biztosítása és a közösségi fejlesztések támogatása is szerepel.

Különösen fontos, hogy a hálózat nem akarja valamennyi tagját azonos design, szolgáltatási kézikönyv vagy nemzetközi minősítési szabvány alá rendezni. Nem a hibátlanul teljesítő, valamennyi tanúsítvánnyal már rendelkező vállalkozásokat keresik, hanem azokat a házigazdákat is támogatni kívánják, akik ténylegesen elindultak egy fenntarthatóbb működés felé, hajlandók tanulni, és vállalják a folyamatos fejlődést.

A különleges kivitelezés ebben a rendszerben nem feltétlenül drága vagy hivalkodó, hanem átgondolt, a helyhez alkalmazkodó, a meglévő építészeti és természeti értékeket tiszteletben tartó, lehetőség szerint környezeti szempontból is felelős, miközben nem mond le a kényelemről, a jó designról vagy akár a luxusról sem. Éppen ez az egyik fontos üzenete a Singular Placesnek: a fenntarthatóság nem jelenti szükségszerűen a vendégélmény, az esztétika vagy a magas szolgáltatási színvonal feladását.

Különleges házigazdákból közösség

A Singular Places egyik legfontosabb alappillére nem maga az épület, hanem a házigazda. A hálózat olyan személyiségeket keres, akiknek világos elképzelésük van arról, milyen helyet szeretnének létrehozni, mit szeretnének megmutatni a régiójukból, hogyan kívánják fogadni a vendéget, és milyen kapcsolatot akarnak kialakítani a környezetükben működő más vállalkozásokkal.

A platform nemcsak egymás mellé helyezi ezeket a szereplőket, hanem helyi klasztereket próbál kialakítani körülöttük. Minden tagtól azt kérik, hogy legalább egy külső éttermet, egy borászatot, sörfőzdét vagy hasonló termelőt, egy gazdaságot, továbbá egy további kisvállalkozást – például kézművest, galériát, üzletet vagy helyi túravezetőt – ajánljon a közösségbe, és lehetőség szerint helyi civil vagy közösségi projektekhez is kapcsolódjon.

Ez az összefogás nem csupán szép gondolat, hanem gazdasági racionalitás is. Ha a vendég a szálláshelyen kívül éttermet, borászatot, termelői gazdaságot, kézműves műhelyt vagy vezetett programot is felkeres, akkor a turisztikai költés több helyi vállalkozás között oszlik meg, több családnak és munkavállalónak teremt bevételt, és kisebb annak a veszélye, hogy a desztinációban megtermelt érték néhány nagy szolgáltatónál vagy nemzetközi közvetítőnél koncentrálódik.

A Singular Places modelljében ez pénzügyi szinten is megjelenik. A vállalkozás jutalékának húsz százalékát visszairányítja abba a régióba, ahol a foglalás történt: az egyik rész a helyi márkanagykövet és a térségi együttműködés munkáját segíti, a másik részt pedig a klaszter tagjai által kiválasztott helyi nonprofit szervezet kapja. A platform közlése szerint így a vendég költésének több mint 86 százaléka közvetlenül a térségben marad.

Hol találhatók ezek a helyek?

A hálózat földrajzi eloszlása kifejezetten változatos, de nem egyenletes. Európában többek között Spanyolországban, Portugáliában, Szlovéniában, Horvátországban, Máltán, Görögországban, Németországban és Romániában találhatók tagok, Afrikában dél-afrikai, ugandai, tanzániai, botswanai és mozambiki helyszínek jelennek meg, Ázsiában pedig India, Srí Lanka, Bhután, Nepál, Kambodzsa és Vietnam is képviselteti magát. Latin-Amerikából uruguayi, chilei, perui, ecuadori és nicaraguai szolgáltatók szerepelnek a kínálatban.

A szolgáltatók típusai is jelentősen különböznek egymástól. A hálózatban helyreállított parasztgazdaságok, családi borászatok, történelmi városi házakból kialakított butikszállodák, természeti rezervátumokhoz kapcsolódó lodge-ok, tea- és kávéültetvényeken működő szálláshelyek, farm-to-table éttermek, wellness-retreatek, művészeti központok és vadmegfigyelési programok egyaránt megtalálhatók. A Singular Places kínálatában például spanyol családi borhotel, perui kukoricatermelő gazdaság, ecuadori andoki hacienda, Srí Lanka-i teaültetvényhez kapcsolódó ecolodge, dél-afrikai természetvédelmi lodge és uruguayi könyvesbolt-kávézó is szerepel.

A közös nevezőt nem az épület mérete, a csillagbesorolás, az árszint vagy a földrajzi hely adja, hanem a helyi beágyazottság. Egy isztriai gasztronómiai hotel, egy dél-afrikai lodge, egy spanyol családi borászat és egy Srí Lanka-i teaültetvényhez kapcsolódó szálláshely látszólag teljesen különböző termék, mégis ugyanaz a gondolat köti össze őket: működésük és történetük nem választható el attól a régiótól, amelyben létrejöttek.

A térkép ugyanakkor a Singular Places saját szakmai kapcsolatrendszerét is tükrözi. A hálózat nem országonkénti, reprezentatív turisztikai felmérés eredményeként alakult ki, hanem házigazdák, regionális nagykövetek, korábbi ügyfelek és szakmai ajánlások révén terjeszkedik, ezért ahol megjelenik egy erős helyi szervező vagy partner, ott könnyebben alakul ki újabb szereplőket bevonó klaszter. Egy ország hiánya tehát nem feltétlenül azt jelenti, hogy ott nem léteznek megfelelő kezdeményezések, hanem sokszor csak azt, hogy még nem jött létre az a személyes és szakmai kapcsolat, amely a hálózatépítést elindíthatná.

Kulturális okok is állnak a földrajzi mintázat mögött

A Singular Places jelenléte nem véletlenül erős olyan országokban és régiókban, ahol a családi tulajdon, a helyi gasztronómia, a regionális identitás és a személyes vendégfogadás kultúrája ma is élő valóság. Spanyolországban, Portugáliában, Horvátországban vagy Szlovéniában a bor, az olívaolaj, a sajt, a halászat, a mezőgazdasági termelés, a helyi konyha és a történelmi épületek használata nem pusztán turisztikai dekoráció, hanem a mindennapi élet és a regionális önazonosság része.

Ezekben a kultúrákban a házigazda személye sokszor továbbra is látható marad. A tulajdonos nem feltétlenül egy távoli befektető, hanem jelen van a házban, ismeri a termelőket, kapcsolatban áll a helyi étteremmel, maga választotta ki a berendezést, és a vendég számára is el tudja mondani, miért éppen ott, éppen úgy hozta létre a vállalkozását.

Szlovénia különösen érdekes példa, mert az ország turizmuspolitikája tudatosan épít a kisebb léptékű, magasabb hozzáadott értékű, regionális gasztronómiával, aktív turizmussal és fenntarthatósággal összekapcsolt kínálatra. A Nem több turistát, hanem több értéket című korábbi elemzésben éppen azt mutattuk be, hogy Szlovéniában nemcsak a forgalmat, hanem a helyben maradó bevételt, a helyiek életminőségét, a kisebb vállalkozások helyzetét és a környezeti terhelést is a turizmus teljesítményének részének tekintik.

Afrikában más kulturális és piaci háttér támogatja ugyanezt a modellt. Egy nemzeti park közelében működő lodge eleve nem tud kizárólag szobát értékesíteni, mert a vendég a tájért, a vadvilágért, a helyi vezetők tudásáért, a környező falvakkal való kapcsolatért és a teljes természeti élményért utazik oda. A szállás, a természetvédelem, a program, a közösségi kapcsolat és a helyi munkaerő foglalkoztatása ezért már az üzleti modell szintjén is összekapcsolódik.

Latin-Amerikában a családi haciendák, borászatok, mezőgazdasági kultúrák, őslakos hagyományok és rendkívüli természeti értékek teremtenek hasonló alapot, míg Dél- és Délkelet-Ázsiában a tea- és kávéültetvények, a falusi közösségek, a wellness, a spiritualitás, a hagyományos gyógyászati ismeretek és a helyi kézművesség kapcsolható össze a vendégfogadással.

Piaci szempontból szintén van jelentősége annak, hogy ezekben a térségekben sok szolgáltató nem tud, és nem is akar pusztán méretben versenyezni a nemzetközi láncokkal. Egy kisebb családi hotelnek, borászatnak vagy vidéki étteremnek az egyedisége, a személyessége, a története és a helyi kapcsolatrendszere jelentheti a legfontosabb piaci előnyt, ehhez azonban szüksége van olyan közös értékesítési és kommunikációs rendszerre, amely önállóságának feladása nélkül teszi nemzetközileg láthatóvá.

A piac is megváltozott

A nagy szállodaláncok továbbra is fontosak, és rengeteg vendég számára éppen a kiszámíthatóság, a márka, a pontgyűjtő program, a nagy szolgáltatási választék és az egységes standard jelenti a biztonságot. Ezzel párhuzamosan azonban kialakult egy olyan fizetőképes kereslet is, amely személyesebb, kevésbé standardizált és kisebb léptékű élményt keres.

Ezek a vendégek nem feltétlenül mondanak le a kényelemről vagy a luxusról, de egyre kevésbé az épület méretével, a márvánnyal, a büféasztal hosszával vagy a medencék számával azonosítják az értéket. Sokkal fontosabb számukra a történet, a design, a regionális étel, a személyes kapcsolat, a környezeti felelősség és annak érzése, hogy a meglátogatott hely nem jöhetett volna létre ugyanabban a formában bárhol máshol.

Ez a piaci változás magyarázza azt is, hogy a nagy láncok világát jól ismerő szakemberek közül többen visszafordultak a családiasabb, független szálláshelyekhez. Nem azért, mert a nagy szállodai rendszerek szükségszerűen rosszak, hanem azért, mert felismerték, hogy a professzionális háttér és az egyéni karakter nem zárják ki egymást.

Sabine Möller és a független szállodák közös ereje

Másik szakmai példaképem Sabine Möller, akivel szintén volt lehetőségem együtt dolgozni. Sabine a nagyobb szállodai rendszerek értékesítési és marketingvilágából érkezett, majd a City Partner Hotels, a későbbi CPH Hotels megálmodójaként és alapító ügyvezetőjeként olyan együttműködést hozott létre, amely a magán- és családi tulajdonban működő, egyedi szállodák közös értékesítésére, marketingjére és szakmai támogatására épült. A HSMA Deutschland munkájában szintén meghatározó vezetői szerepet vállalt.

Sabine modelljének egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a függetlenség és az összefogás nem egymás ellentétei. Egy családi hotelnek nem kell feladnia nevét, karakterét, tulajdonosi kultúráját vagy személyes vendégfogadását ahhoz, hogy közös marketinghez, értékesítéshez, technológiához és szakmai tudáshoz jusson.

Lars és Sabine történetében számomra ugyanaz a gondolat jelenik meg. Mindketten jól ismerik a nagy szállodai rendszerek működési fegyelmét és erejét, mégis azokhoz a házakhoz találtak vissza, ahol a tulajdonos vagy a házigazda személyisége nem tűnik el a standardok és vállalati folyamatok mögött. A cél nem a professzionalizmus feladása, hanem annak biztosítása, hogy az együttműködés ne uniformizálja, hanem erősítse az egyediséget.

Amikor Tbilisziben megértettem, mit jelent a hospitality

Az, hogy számomra mit jelent valójában a hospitality, és mikor döntöttem el, hogy én is szeretnék a vendégvárás világában hasznos lenni, még jóval korábbra, az 1990-es évek közepére vezethető vissza. Tbilisziben akkor lehettem Ramaz és Natasha Chkhikvadze vendége a Villa Berikában, amikor Grúzia és maga a város is éppen újra kereste saját identitását a Szovjetunió felbomlását követő, rendkívül nehéz időszakban.

Ramaz Chkhikvadze a szovjet korszak egyik legismertebb grúz színésze volt, a Villa Berika azonban nem egyszerűen egy híresség tulajdonában álló szálláshelynek hatott. Ramaz és a felesége házigazdaként saját asztaluknál fogadták a vendégeket, az étkezés pedig nem egy névtelen szállodai szolgáltatás, hanem a ház és a család életének természetes része volt. Egy 1997-ben megjelent korabeli beszámoló is kiemelte, hogy a vendégek közösen étkeztek, és ez tudatosan része volt annak a grúz kulturális élménynek, amelyet a tulajdonosok közvetíteni akartak.

A szobák egy részét cári bútorokkal és műalkotásokkal rendezték be, más helyiségekben fiatal grúz tehetségek alkotásai kaptak helyet, ezért az egész ház egyszerre működött szálláshelyként, családi otthonként, galériaként és szellemi találkozópontként. A korabeli leírások szerint a szobák különböző stílusban készültek, a berendezésben pedig 19. századi bútorok, porcelánok és orosz, grúz, illetve holland művészek képei is megjelentek.

Egy éppen magára ismerő városban a Villa Berika amolyan kulturális központ és nagy család volt, ahol nem egyszerűen megszálltunk, hanem rövid időre részévé váltunk annak a közegnek, amely körülvett bennünket. Abban a szobában aludhattam, amelyről azt mesélték nekem, hogy nem sokkal korábban Yoko Ono tartózkodott benne. Ez természetesen különleges történet volt, de az élmény valódi értékét nem a híres korábbi vendég adta, hanem az a természetesség, amellyel a házigazdák befogadták az érkezőket, megosztották velük az asztalukat, a történeteiket, a művészetüket és a városhoz fűződő kapcsolatukat.

A Villa Berikában értettem meg igazán, hogy a hospitality nem azonos a luxussal, a csillagok számával, a szobakapacitással vagy a szolgáltatások hosszú listájával. A meghatározó az volt, hogy a berendezés, az ételek, a művészet, a város története és a házigazdák jelenléte ugyanannak a hiteles gondolatnak a része volt, ezért a vendég nem fogyasztóként, hanem egy történet résztvevőjeként élte meg a tartózkodást.

Tulajdonképpen ezt az érzést próbálja a Singular Places korszerű, nemzetközileg értékesíthető rendszerbe szervezni. Nem minden hely lehet Villa Berika, és nem minden házigazda világhírű művész, de minden valóban egyedi hely mögött kell lennie egy embernek, egy felismerhető gondolatnak és egy olyan történetnek, amely nem választható el a környezetétől.

Magyarországon is megvannak a megfelelő helyek

Magyarországon szinte valamennyi építőelem rendelkezésre áll egy hasonló modell kialakításához. Vannak karakteres vidéki szállodáink és vendégházaink, családi éttermeink, borászataink, sajt- és hústermelőink, kézműves pékségeink, pálinkafőzdéink, termelői piacaink, nemzeti parkjaink, túravezetőink, vízi és kerékpáros szolgáltatóink, művészeink, kézműveseink, valamint történelmi és kulturális értékeink.

A magyar kínálat színvonalát ismerve aligha kérdéses, hogy számos hazai szálláshelynek, étteremnek, borászatnak és más, karakteres helyi szolgáltatónak lenne helye a Singular Places nemzetközi közösségében; a valódi kihívás inkább az, hogy képesek vagyunk-e ezeket egymással is működő hálózatba szervezni.

Működik a Stílusos Vidéki Szállodák, a Stílusos Vidéki Éttermiség, a FATOSZ, számos borút, helyi termelői közösség, LEADER-akciócsoport, TDM-szervezet és civil kezdeményezés. A hiány tehát nem elsősorban a szereplőkben keresendő, hanem abban, hogy ezek többnyire saját szakmai és intézményi rendszerükben, egymással párhuzamosan működnek.

A szállodák a szállodákkal, az éttermek az éttermekkel, a borászatok a borászatokkal, a falusi szállásadók a falusi szállásadókkal szerveződnek együtt, miközben a vendég számára teljesen érdektelen, hogy az egyes szolgáltatók melyik szövetség vagy egyesület tagjai. A turista azt szeretné tudni, hol szállhat meg, hol ehet jót, milyen helyi terméket kóstolhat meg, mit nézhet meg, hogyan jut el egyik helyről a másikra, és mindezt lehetőleg hogyan foglalhatja le egyszerűen, egyértelműen és megbízhatóan.

A magyar turizmus egyik legnagyobb problémája továbbra is az, hogy az attrakciókat, a szálláshelyeket, a vendéglátást, a termelőket és a közlekedést különálló ágazatokként kezeljük. A közösségi közlekedés Magyarország egyik legnagyobb, még kihasználatlan turisztikai és gazdasági tartaléka című írásban azt mutattuk be, hogy a turista nem ágazatokat, intézményeket és közigazgatási határokat lát, hanem egyetlen utazási élményt, amely vagy egyszerűen működik, vagy nem.

Ugyanez jelenik meg Az aktív turizmus: a magyar turizmuspolitika legnagyobb kihagyott lehetősége című cikkben is. Az aktív turista eleve élményláncban gondolkodik, mert szállást foglal, éttermet keres fel, helyi terméket vásárol, bort kóstol, közlekedik, túrát és kulturális programot kapcsol össze, ezért költése jóval több szereplő között oszlik meg, mint egyetlen resortban maradó vendégé.

A magyar lehetőség nem egy újabb portál

Egy magyar Singular Places nem lehetne egyszerűen egy újabb weboldal, amelyen szép fotókkal felsoroljuk a különleges szálláshelyeket és éttermeket. A rendszernek valós üzleti együttműködést, közös foglalhatóságot, minőségi minimumot, többnyelvű kommunikációt, mobilitási megoldásokat, regionális történetmesélést és átlátható gazdasági hatásmérést kellene biztosítania.

Az országos szervezet feladata lehetne a márka, a technológia, a nemzetközi értékesítés, a tartalomgyártás, a képzés és a minőségbiztosítás, a tényleges működésnek azonban regionális klaszterekben kellene történnie. Minden klaszterhez szükség lenne egy olyan helyi nagykövetre vagy koordinátorra, aki személyesen ismeri a szolgáltatókat, képes bizalmat építeni közöttük, és nemcsak a legismertebb vagy a legjobb kapcsolatokkal rendelkező vállalkozásokat vonja be.

Tokaj–Zemplén és a Bükk a bor, a gasztronómia, az aktív turizmus, a kulturális örökség és a természet miatt kézenfekvő pilotterület lehetne. Az Őrség és a Vendvidék a kis léptékű vendégfogadás, a természeti környezet, a helyi élelmiszerek, a kézművesség és a lassú turizmus miatt áll közel a Singular Places szellemiségéhez, míg Villány, Siklós, Pécs és az Ormánság együtt a bort, a városi kultúrát, az örökséget, a gasztronómiát és egy ma még kevésbé látható vidéki térséget kapcsolhatna össze.

A Balaton-felvidék és a Káli-medence szintén alkalmas lenne a modellre, de ott nem egyszerűen további keresletet kellene generálni. A szezonalitás csökkentése, a háttértelepülések bevonása, a vendégforgalom térbeli elosztása és a helyi lakosság életminőségének védelme legalább olyan fontos feladat lenne, mint a nemzetközi marketing.

Érdemes lenne kevésbé ismert térségekben is gondolkodni, mert a modell valódi vidékfejlesztési szerepe nem feltétlenül ott lenne a legerősebb, ahol már ma is magas a turisztikai kereslet. Szatmár-Bereg, a Zselic, a Körösök vidéke, az Ormánság vagy más, erős helyi értékekkel, de gyenge turisztikai láthatósággal rendelkező régió számára az együttműködés nemcsak marketingeszközt, hanem gazdasági szervezőerőt is jelenthetne.

A turizmus akkor fejleszt vidéket, ha kapcsolatokat teremt

Magyarországon a vidékfejlesztést továbbra is hajlamosak vagyunk beruházásokkal azonosítani. Megújul egy panzió, épül egy látogatóközpont, elkészül egy kerékpárút, támogatást kap egy étterem, létrejön egy termelői piac, ezek között azonban sok esetben nem alakul ki valós gazdasági és értékesítési kapcsolat.

Egy új szálláshely önmagában még nem vidékfejlesztés, még akkor sem, ha jelentős támogatásból jött létre. Akkor válik a térség gazdaságát erősítő beruházássá, ha helyi munkavállalókat foglalkoztat, a környék termelőitől vásárol, külső éttermeket és programgazdákat ajánl, meghosszabbítja a vendégek tartózkodását, és bevételt teremt más helyi vállalkozások számára is.

A Singular Places regeneratív gondolkodása ebből a szempontból különösen fontos. A fenntarthatóság arra keresi a választ, hogyan okozhatunk kevesebb kárt, a regeneráció azonban azt kérdezi, hogyan hagyhatunk jobb állapotokat magunk után annál, mint amilyeneket találtunk. Egy turisztikai vállalkozás tehát nemcsak kevesebb energiát használ és kevesebb hulladékot termel, hanem hozzájárul a helyi gazdaság, a természet, a kulturális örökség és a közösség megerősítéséhez is.

Ez a gondolkodás segíthetne abban is, hogy a vidéki fiatalok számára ne kizárólag szezonális, alacsony hozzáadott értékű munkák jöjjenek létre. A turizmushoz kapcsolódó termelés, gasztronómia, kézművesség, túravezetés, kulturális programok, digitális tartalomkészítés és közlekedés hosszabb távú vállalkozási és szakmai lehetőséget is teremthetne.

Az állam segíthetne, de nem sajátíthatná ki

Egy ilyen hálózat kialakításában az államnak, az önkormányzatoknak, a vidékfejlesztési intézményeknek, a LEADER-akciócsoportoknak és akár a Magyar Turisztikai Ügynökségnek is lehetne szerepe. Finanszírozhatnák a technológiai rendszert, a szolgáltatók képzését, a közös nemzetközi marketinget, az idegen nyelvű tartalmakat, a közlekedési kapcsolatokat és a kezdeti termékfejlesztést.

A szakmai kiválasztást és a hálózat működését azonban nem lenne szabad politikai, intézményi vagy személyes kapcsolatok alapján irányítani. Ha a tagság egy újabb megvásárolható minősítéssé, díjjá vagy kommunikációs címkévé válna, a kezdeményezés rövid időn belül elveszítené hitelességét.

Magyarországon különösen nagy a veszélye annak, hogy először létrehoznánk a szervezetet, kineveznénk a vezetőket, elkészítenénk a logót, megszerveznénk az első konferenciát és díjátadót, majd csak ezután kezdenénk keresni, milyen működő tartalommal lehetne mindezt megtölteni. Ennek éppen fordítva kellene történnie: először néhány valós, regionális együttműködést kellene létrehozni, majd azok eredményeire és tapasztalataira építve lehetne országos hálózatot fejleszteni.

A tagsághoz nem tökéletességet, hanem bizonyítható vállalásokat és fejlődést kellene kötni. A vállalkozásoknak rendszeresen be kellene mutatniuk, milyen arányban használnak helyi beszállítókat, hány másik térségi vállalkozást kapcsolnak be a vendégútba, hogyan csökkentik környezeti terhelésüket, milyen munkafeltételeket biztosítanak, és milyen közösségi vagy természeti ügyet támogatnak.

A hiányzó elem az együttműködés kultúrája

A Singular Places nem azért figyelemre méltó, mert minden tagja tökéletes, valamennyi fenntarthatósági vállalása automatikusan ellenőrizhető, vagy mert a modell változtatás nélkül átültethető lenne Magyarországra. A valódi értéke abban áll, hogy megérti: egy térség különlegessége nem egyetlen látványos beruházásból, szállodából vagy étteremből születik meg.

Különleges házigazdákra, egyéni ötletekre, a helyhez illeszkedő és fenntartható kivitelezésre, regionális ízekre, személyes történetekre és olyan együttműködési kultúrára van szükség, amelyben a szereplők nem egymástól féltik a vendéget, hanem felismerik, hogy közösen erősebb és értékesebb úti célt hozhatnak létre.

Magyarországon nem egyedi helyekből van kevés. Megvannak a karakteres szálláshelyeink, a jó éttermeink, a borászataink, a termelőink, a kézműveseink, a tájaink, a kulturális történeteink és azok az emberek is, akik saját ötletükből, sokszor rendkívüli kitartással hoztak létre valami valóban különlegeset.

Ami továbbra is hiányzik, az az a bizalomra, közös értékesítésre és kölcsönös gazdasági érdekre épülő rendszer, amely mindezeket úgy kapcsolja össze, hogy közben egyikük egyedisége sem vész el. A Singular Places legfontosabb üzenete ezért nem az, hogy újabb szállásportálra lenne szükségünk, hanem az, hogy az egyedi helyek, a regionális ízek és a különleges házigazdák csak közös szellemmel válhatnak valódi turisztikai és vidékfejlesztési erővé.

A szerzőről:

Pakuts Tamás lassan 35 éve vesz részt aktívan a légiközlekedésben és a turizmusban, több mint 25 éve pedig a szállodaiparban és a vendéglátásban is.

Vezetőként és tanácsadóként is több légitársaság működésére volt rálátása, ahogy szállodákéra, szállodaláncokéra és hajós társaságokéra is, ezek operatív működtetésében, válságkezelésében, fejlesztésében is sikeresen szerepet vállalva.

Jelenleg a világ számos országában van jelen kollégáival szakértőként, tanácsadóként, trénerként a szállodaiparban és a légiközlekedésben is, kollégáival számos új, nemzetközileg is figyelemre méltó projekt fejlesztésén munkálkodnak.