Az EU megregulázza az utazási irodák működését

Melyik ország mennyire bízza az utazásszervezőre az utasok pénzét?

Szakmai feltételek, tőke, garanciák, biztosítás és utasvédelem Európában

Egy család lefoglalja a nyári nyaralását januárban vagy februárban, befizeti az előleget, majd hetekkel az indulás előtt a teljes részvételi díjat. Innentől akár több százezer vagy több millió forintja van egy olyan vállalkozásnál, amelynek a szolgáltatás jelentős részét csak hónapokkal később kell teljesítenie. Az utazásszervező közben repülőjegyeket, charterkapacitást, szállodai szobákat, transzfereket, hajóutakat vagy más szolgáltatásokat vásárolhat, és ezek egy részére maga is előleget vagy garanciát ad.

Ez a konstrukció önmagában teljesen természetes része az utazási piacnak. A kérdés inkább az, hogy milyen feltételekkel engedjük meg egy vállalkozásnak, hogy ilyen összegeket vegyen át az utasoktól, és milyen védelem marad mögöttük, ha az üzleti modell valahol mégis megbillen.

Az elmúlt hetekben a Szálloda.blog részletesen foglalkozott a Robinson Tours ügyével, majd azzal is, hogyan érvényesíthetik kárigényüket a magyar utasok. Az eset számos olyan kérdést hozott felszínre, amely messze túlmutat egyetlen bolgár utazásszervező történetén: ki lehet ma Európában utazásszervező, milyen végzettség, szakmai tapasztalat, tőke, biztosítás vagy vagyoni biztosíték szükséges ehhez, és ki ellenőrzi, hogy a vállalkozás által átvett összegekhez képest a védelem valóban elegendő-e?

Éppen ezért most nem egyetlen ügyet vizsgálunk tovább, hanem körülnézünk Európában. Magyarország, Ausztria, Németország, Franciaország, Dánia, Bulgária, Spanyolország és Szerbia szabályozását hasonlítjuk össze, kiegészítve két érdekes, EU-n kívüli modellel, az Egyesült Királysággal és Svájccal.

Először tegyünk rendet: nem mindegy, hogy szervező vagy közvetítő

A köznyelv szinte mindenkit „utazási irodának” nevez, jogilag azonban nagyon nem mindegy, hogy utazásszervezőről vagy utazásközvetítőről beszélünk. Az utazásszervező saját utazási csomagot állít össze és annak teljesítéséért felelősséget vállal, míg az utazásközvetítő alapvetően más szervező termékét értékesíti. A fizetésképtelenségi védelem szempontjából ezért elsősorban az utazásszervező érdekes számunkra, hiszen nála koncentrálódik a szerződéses és pénzügyi kockázat. A magyar BFKH fogyasztói tájékoztatója is egyértelműen különválasztja a két szerepet. (BFKH – fogyasztói tájékoztató)

A jogszabályok egyébként többnyire az „utazó” kifejezést használják, mi azonban ahol nem jogszabályt idézünk, a természetesebb magyar megfogalmazás miatt az „utas” szót is használjuk.

Az Európai Unió meghatározza, mit kell védeni – de nem mondja meg minden részletében, hogyan

Az európai rendszer egyik legérdekesebb sajátossága, hogy egyszerre egységes és nagyon különböző. Az alapot jelenleg a 2015/2302/EU irányelv adja, amely előírja, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén az utazók által vagy nevükben befizetett összegek visszatérítésére megfelelő védelemnek kell rendelkezésre állnia, és amennyiben a csomag személyszállítást tartalmaz, a szükséges hazaszállítást is biztosítani kell. A tagállamoknak kölcsönösen el kell fogadniuk a másik tagállamban, annak szabályai szerint létrehozott fizetésképtelenségi védelmet is. (2015/2302/EU irányelv – EUR-Lex)

Az EU ugyanakkor nem hozott létre egyetlen európai utazásszervezői licencet. Nem mondja meg egységesen, hogy hány év szakmai gyakorlat kell, kell-e turisztikai végzettség, mekkora saját tőkével kell rendelkezni, a fizetésképtelenségi védelmet biztosítással, bankgaranciával, elkülönített letéttel vagy közös garanciaalappal kell-e megoldani. Nem véletlen tehát, hogy miközben az utasnak elvileg ugyanazt az eredményt – a befizetett összegek megfelelő védelmét – kell megkapnia, az odavezető út országonként egészen eltérő.

2026-ban ráadásul éppen változnak az uniós szabályok

Az Európai Parlament és a Tanács 2026. április 29-én elfogadta az (EU) 2026/1024 irányelvet, amely módosítja a 2015-ös csomagutazási irányelvet. Fontos pontosítás: ez irányelv, nem rendelet, vagyis az új követelményeket a tagállamoknak saját jogukba kell átültetniük. Az irányelvet 2026. május 8-án hirdették ki, 2026. május 28-án lépett hatályba; a tagállamoknak 2028. szeptember 29-ig kell elfogadniuk a szükséges nemzeti szabályokat, amelyeket 2029. március 29-től kell alkalmazniuk.

EU_2026_1024_iranyelv_magyar.pdf

PDF letöltése • 1.03MB

Az új szabályozás legfontosabb mondata talán az, hogy a fizetésképtelenségi biztosítéknak „mindenkor elegendőnek” kell lennie. A fedezet meghatározásakor figyelembe kell venni azt az időszakot is, amikor az utazásszervező a legnagyobb összegű befizetéseket kezeli, továbbá az értékesítési volumen változását, a befizetések átvétele és az utazás befejezése közötti időt, valamint a várható hazaszállítási költségeket. A tagállamoknak nemcsak szabályokat kell alkotniuk, hanem felügyelniük is kell, hogy az utazásszervezők fizetésképtelenségi védelme ténylegesen rendelkezésre álljon.

Ez fontos szemléletváltás. Egy utazásszervező tavalyi árbevétele önmagában nem feltétlenül mondja meg, hogy ma mekkora kockázatot jelent, hiszen egy erős értékesítési időszakban egyszerre nagyságrendekkel több, még nem teljesített utazáshoz kapcsolódó befizetés lehet nála. Az új irányelv éppen ezt a különbséget próbálja jobban lekövetni.

Az új szabályok más területeken is érdemi változást hoznak: fizetésképtelenség esetén főszabály szerint legfeljebb hat hónapon belül vissza kell téríteni az elfogadott követelést, kivételes és indokolt esetben ez kilenc hónap lehet; nyilvános és naprakész online jegyzékeket kell vezetni a megfelelő védelemmel rendelkező utazásszervezőkről, a panasz kézhezvételét pedig hét napon belül vissza kell igazolni, és 60 napon belül indokolt választ kell adni. Az új szabályozás arra is kötelezi a csomagban szereplő szolgáltatót – például adott esetben a szállodát vagy légitársaságot –, hogy törlés vagy nem teljesítés esetén hét napon belül visszatérítse az utazásszervezőnek a már átvett összeget.

A közös európai irány tehát egyre világosabb: nem elegendő papíron valamilyen biztosítékot felmutatni. A védelemnek a tényleges kockázathoz kell igazodnia.

Magyarország: a szakmai belépés meglepően szigorú, és a biztosíték sem teljesen statikus

Ha csak a magyar rendszer kritikáját keresnénk, könnyen félrevezető következtetésre jutnánk. A 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján Magyarországon utazásszervezői vagy -közvetítői tevékenységet csak a Budapest Főváros Kormányhivatalánál bejelentett vállalkozás végezhet, és a tevékenységhez megfelelő képesítéssel és gyakorlattal rendelkező tevékenységért felelős személy szükséges. A szakmai gyakorlat a végzettség jellegétől függően három, öt vagy hét év, a felelős személy pedig egyszerre csak egy utazási vállalkozásnál töltheti be ezt a tisztséget, legalább heti húsz órás foglalkoztatással. A hatósági tájékoztatás alapján az idegennyelv-ismeretre is komoly követelmény vonatkozik. (Nemzeti Jogszabálytár; BFKH – szakmai feltételek)

A vagyoni biztosíték lehet bankgarancia, biztosítás vagy elkülönített és zárolt pénzbeli letét, illetve ezek kombinációja. Belföldi, országhatár átlépésével nem járó csomagoknál a biztosíték az irányadó árbevétel 3 százaléka, legalább 500 ezer forint; a nemzetközi utazásoknál főszabály szerint 12 százalék, minimum 5 vagy – személyszállítást is tartalmazó csomag esetén – 7 millió forint. Charterjáratok alkalmazása, illetve meghatározott nagyságú garantált kötelezettségvállalások esetén már 20 százalék és legalább 50 millió forint szükséges. A személyszállítást tartalmazó csomagok esetében ezen felül a kényszerű külföldi tartózkodás és a hazaszállítás költségeire is külön védelem szükséges. (BFKH – fogyasztói tájékoztató)

A magyar rendszer egyik különösen fontos, de ritkábban emlegetett szabálya ráadásul már ma is reagál az aktuális befizetések növekedésére. Ha a még nem teljesített utazási csomagokra és utazási szolgáltatásegyüttesekre befizetett előlegek és részvételi díjak összege legalább 10 százalékkal meghaladja a meglévő vagyoni biztosíték alapjául szolgáló árbevételt, az utazásszervezőnek hét napon belül meg kell emelnie a biztosítékot, és ezt igazolnia kell a Kormányhivatalnak. Ez fontos elem, mert azt mutatja, hogy a magyar konstrukció sem kizárólag egy évente egyszer meghatározott történelmi árbevételi számra épül. (213/1996. Korm. rendelet, 8. § (9))

Magyarország tehát szakmai belépési szempontból inkább a szigorúbb rendszerek közé tartozik. A kérdés sokkal inkább az, hogy a gyakorlatban milyen gyorsan jut el a hatósághoz az információ a kockázat növekedéséről, hogyan ellenőrizhető a vállalkozás aktuális kötelezettségállománya, és a biztosíték ténylegesen képes-e követni az értékesítés gyors változásait.

Ausztria: nemcsak azt kérdezik, van-e fedezet, hanem azt is, mikor vehető át a pénz

Az osztrák rendszer egyik alapvető különbsége, hogy a Reisebürogewerbe szabályozott szakma, vagyis a tevékenység szakmai alkalmassághoz kötött. A pénzügyi biztosíték kiszámításánál az éves forgalom mellett a szezonalitást is figyelembe veszik: a meghatározott esetekben az éves releváns forgalom 18 százaléka és a legmagasabb forgalmú hónap 50 százaléka is szerepet kap, továbbá minimumösszeg is érvényes. (WKO – Pauschalreiseverordnung)

A valóban figyelemre méltó rész azonban az, hogy Ausztria nemcsak a fizetésképtelenség következményeit próbálja biztosítással kezelni, hanem az előleg átvételét is szabályozza. Az utazók befizetéseit legkorábban az utazás befejezése előtt 11 hónappal lehet átvenni, és 20 százaléknál nagyobb előleg vagy hátralék főszabály szerint nem vehető át az indulást megelőző 20. napnál korábban, kivéve, ha az utazásszervező összegében korlátlan kockázati fedezetet jelentett be.

Ez nagyon más megközelítés: nem csak azt kérdezi, lesz-e miből fizetni, ha baj történik, hanem azt is, szükséges-e egyáltalán hónapokkal előre ekkora összeget az utazásszervező rendelkezésére bocsátani. A kockázatot tehát nem kizárólag biztosítani próbálja, hanem bizonyos mértékig eleve korlátozza annak kialakulását.

Németország: könnyebb belépni, de nagy forgalomnál központi rendszerbe kerül a kockázat

Németország ebből a szempontból szinte Ausztria ellenpontja. Egy utazási iroda működtetése nem klasszikusan engedélyköteles szakma, bár a tevékenység hatósági felügyelet alatt áll, és az utazásszervezőknek természetesen biztosítaniuk kell a csomagutazásokhoz kapcsolódó befizetéseket. Nincs azonban az osztrák, magyar vagy szerb rendszerhez hasonló általános turisztikai végzettségi és többéves szakmai gyakorlati belépési követelmény. (IHK – Reisebüro)

A Thomas Cook 2019-es összeomlása után viszont Németország alapjaiban alakította át a nagy utazásszervezők fizetésképtelenségi védelmét. A legalább 10 millió euró, csomagutazásokból és kapcsolódó szolgáltatásokból származó éves árbevétellel rendelkező szervezőknek kötelezően a Deutscher Reisesicherungsfonds – DRSF rendszerében kell biztosítaniuk a kockázatot; a 10 millió euró alatti vállalkozások más megfelelő biztosítási megoldást is választhatnak. A DRSF a befizetések visszatérítése mellett szükség esetén a hazaszállítást is finanszírozza. (DRSF – Reiserecht; DRSF – FAQ)

A német filozófia ezért nem feltétlenül arról szól, hogy mindenáron nehéz legyen belépni a piacra, hanem arról, hogy amikor egy vállalkozás mérete már rendszerszintű fogyasztóvédelmi kockázatot jelent, ne kizárólag egy egyedi biztosítási szerződés mögött álljon.

Franciaország: nem a diplomára koncentrál, hanem a garanciára és a felelősségre

Franciaországban az utazási szolgáltatóknak kötelező bekerülniük az Atout France által vezetett nyilvántartásba. A bejegyzés alapfeltétele a megfelelő pénzügyi garancia és a szakmai felelősségbiztosítás – responsabilité civile professionnelle –, ezek érvényességét pedig nemcsak a bejegyzéskor, hanem később is igazolni kell. A regisztráció háromévente megújítandó. (Atout France – Registre des opérateurs)

A francia modell egyik legerősebb eleme a garancia céljának meghatározása. Az Atout France tájékoztatása szerint fizetésképtelenség esetén a pénzügyi garancia célja az ügyfelek által befizetett előlegek teljes összegének visszatérítése, valamint szükség esetén a sürgősségi hazaszállítás és az azzal összefüggő többlet-tartózkodás költségeinek fedezése. A hangsúly tehát kevésbé azon van, hogy a vállalkozás vezetőjének milyen turisztikai diplomája van, és sokkal inkább azon, hogy a fogyasztóval szemben vállalt pénzügyi kötelezettségek mögött legyen megfelelő garancia. (Atout France – Garantie financière et RCP)

Dánia: amikor nemcsak a múltat, hanem a következő két hónapot is nézik

A dán Rejsegarantifonden talán az egyik legérdekesebb rendszer azok közül, amelyeket átnéztünk. Normál esetben a garancia összege az elmúlt négy negyedév fedezett forgalmához igazodik, és sávosan emelkedik: például 1–5 millió dán koronás forgalomnál 150 ezer, 5–10 milliónál 300 ezer, 10–15 milliónál 600 ezer, 15–50 milliónál 900 ezer dán korona a garancia, majd tovább emelkedik. (Rejsegarantifonden – Garanti)

A rendszer azonban akkor válik igazán érdekessé, amikor egy utazásszervező pénzügyi helyzete nem felel meg az alap minimális követelményeinek. Ilyenkor az alap teljes kockázati fedezetet írhat elő, amelynek már az el nem utazott ügyfelektől ténylegesen átvett befizetéseket és a következő két hónapban várható legmagasabb előlegállományt is követnie kell. A szükséges garancia emelkedése esetén a vállalkozásnak öt banki napon belül kell a fedezetet hozzáigazítania. (Rejsegarantifonden – teljes kockázati fedezet)

Ez már valódi kockázatalapú felügyelet. Nem csak azt kérdezi, hogy mennyit adott el tavaly az utazásszervező, hanem azt is, hogy mennyi olyan befizetés van nála most, amely mögött még nincs teljesített utazás, és várhatóan hogyan változik ez a kitettség a következő hetekben.

Bulgária: a papíron szigorú charterfeltétel sem feltétlenül elég, ha az ellenőrzés nem működik

Bulgáriában az utazásszervezői tevékenység regisztrációhoz kötött, és a személyi feltételekre is vannak követelmények: az alkalmazottak, illetve vezetők képzettségére, nyelvtudására és szakmai tapasztalatára vonatkozó szabályok mellett kötelező utazásszervezői felelősségbiztosítás is működik. A charterrel értékesített csomagokat a bolgár jog kifejezetten magasabb kockázatúnak tekinti, ezért charterjáratot tartalmazó utazási csomagnál a biztosítási összeg nem lehet 500 000 bolgár levánál alacsonyabb. (Bolgár Turisztikai Minisztérium; a charterre vonatkozó szabály: minisztériumi joganyag)

Itt válik -úgy gondolom- különösen aktuálissá a Szálloda.blog elmúlt napokban folytatott munkája. A Robinson Tours ügyében az Axiom Insurance tájékoztatása szerint a társaság dokumentációjában szerepelt a charteres tevékenység, miközben a nyilvántartott biztosítási limit 125 000 leva volt. A biztosító éppen ezért vizsgálatot indított annak tisztázására, hogyan kerülhetett ilyen kötvény elfogadásra és nyilvántartásba, ha a chartert tartalmazó csomagokra a törvényi minimum 500 000 leva. Ez tökéletes példája annak, hogy a szabály szigorúsága és a szabály tényleges érvényesítése két külön kérdés.

Spanyolország: nem egyetlen országos szinten meghatározott összeg, hanem a tényleges kockázat figyelemmel követése

Spanyolország decentralizált rendszert működtet: az országos szabály meghatározza, hogy az utazásszervezőknek és bizonyos esetekben az utazásközvetítőknek fizetésképtelenségi garanciával kell rendelkezniük, a konkrét konstrukciót azonban az illetékes – jellemzően autonóm közösségi – hatóság részletszabályai alakítják. A garancia lehet alap, biztosítás, bankgarancia vagy más megfelelő pénzügyi biztosíték. (BOE – Real Decreto-ley 23/2018)

A spanyol jog ugyanakkor kifejezetten megköveteli, hogy a biztosíték észszerűen előrelátható költségeket fedezzen, és a számításnál figyelembe kell venni a főszezonban várható befizetéseket, az előleg és a végső fizetés, illetve az utazás befejezése közötti időt, továbbá a várható hazaszállítási költségeket. Ha az értékesítési volumen jelentősen nő, a fedezetet ehhez kell igazítani. Ez szinte szó szerint azt a kockázati logikát előlegezi meg, amelyet a 2026-os új uniós irányelv most valamennyi tagállamban még hangsúlyosabbá tesz.

Szerbia: licenc, szakmai vezető, B2-es nyelvtudás, garancia és külön letét

Szerbia azért különösen érdekes ebben az összehasonlításban, mert nem tagja az Európai Uniónak, miközben az utazásszervezői tevékenység belépési követelményei kifejezetten részletesek. Az utazásszervezőnek három évre szóló licencet kell szereznie, a szakmai vezetőnek teljes munkaidőben kell dolgoznia, legalább 180 ECTS-nek megfelelő felsőfokú végzettséggel, B2 szintű aktív idegennyelv-tudással és utazásszervezőnél legalább három év turisztikai szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie. (Szerb Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség – APR)

Ehhez jön a pénzügyi védelem. Az A kategóriás utazásszervezőknél a bankgarancia és/vagy biztosítás formájában biztosított utazási garancia a forgalom függvényében 30 000 eurótól 400 000 euróig emelkedik. Emellett külön pénzbeli letétet is fenn kell tartani: A kategóriánál legalább 2 000, B kategóriánál legalább 500 eurót. Ha a forgalom átlépi az adott sáv határát, az utazásszervezőnek a következő sávnak megfelelő fedezetet kell biztosítania.

A szerb rendszer tehát egyszerre szűr szakmai alkalmasság, nyelvtudás, tapasztalat és pénzügyi biztosíték alapján. Ez még nem bizonyítja önmagában, hogy az utas minden helyzetben jobban védett, de azt igen, hogy a piacra lépéshez nagyon világosan meghatározott kapun kell átmenni.

Egyesült Királyság: az ATOL még tényleges befizetett tőkét is kér

Az Egyesült Királyságot nem lehet közvetlenül az EU-tagállamok mellé tenni, és az ATOL sem valamennyi utazási termékre vonatkozik: elsősorban a repülést tartalmazó, ATOL-köteles konstrukciók védelmi rendszere. Mégis érdekes, mert megmutat egy további szabályozási filozófiát. A Standard ATOL esetében a licencelhető árbevétel 15 százalékának megfelelő bond szükséges, legalább 50 000 font értékben, pénzügyi megfelelési vizsgálaton és személyes alkalmassági, illetve kompetenciavizsgálaton kell átesni, korlátolt társaságnál pedig legalább 30 000 font befizetett jegyzett tőke szükséges. (UK Civil Aviation Authority – Types of ATOL)

Ez azért érdekes, mert a vizsgált kontinentális európai rendszerek többségében nem jelenik meg ennyire közvetlenül a saját tőke mint belépési feltétel. A brit modell bizonyos termékeknél nem elégszik meg azzal, hogy a vállalkozás valahonnan garanciát szerezzen: azt is elvárja, hogy maga a társaság rendelkezzen egy meghatározott tőkealappal.

Svájc: nincs EU-s háttér, de a befizetés és a hazautazás védelme itt is alapelv

A svájci Bundesgesetz über Pauschalreisen 18. cikke előírja, hogy fizetésképtelenség vagy csőd esetén az utazásszervezőnek, illetve a szerződő közvetítőnek biztosítania kell a már befizetett összegek visszatérítését és az utas hazautazását. Az utas jogosult igazolást kérni ennek meglétéről, és ha a vállalkozás nem tudja igazolni a megfelelő biztosítékot, az utas még az indulás előtt elállhat a szerződéstől. (Fedlex – Pauschalreisegesetz)

A Garantiefonds der Schweizer Reisebranche a részt vevő utazásszervezők és közvetítők ügyfeleinek befizetéseit, illetve szükség esetén a hazautazást védi. Ez ismét egy kollektív megoldás, amely nem teljesen azonos a német vagy dán rendszerrel, de ugyanazt az alapvető problémát próbálja kezelni: az utas ne váljon egyszerű, fedezet nélküli hitelezővé csak azért, mert hónapokkal korábban kifizette a nyaralását. (Garantiefonds – utasvédelem)

Ha egy táblázatba tesszük: nem ugyanott húzzák meg a határt az országok a követelményekben

Ország	Szakmai belépési feltétel	Pénzügyi védelem fő logikája	Különösen szigorú feltételek
Magyarország	erős	árbevételarányos vagyoni biztosíték, aktuális korrekcióval	3–7 év gyakorlat; magas nyelvi követelmény; charternél 20%, min. 50 M Ft
Ausztria	erős	éves forgalom + csúcshónap + biztosíték	a befizetések időpontját és mértékét is korlátozza
Németország	szakmailag alacsonyabb küszöb	egyedi biztosítás / DRSF	€10 millió éves releváns forgalom felett kötelező DRSF
Franciaország	regisztrációs modell	pénzügyi garancia + szakmai felelősségbiztosítás	a fogyasztóktól átvett összegek teljes visszatérítésére szolgáló garancia
Dánia	pénzügyi kontroll dominál	központi garanciaalap + kockázatalapú felügyelet	problémás pénzügyi helyzetnél a következő két hónap befizetéseit is követheti
Bulgária	szakmai feltételek	kötelező biztosítás	charteres csomagnál minimum 500 000 BGN
Spanyolország	decentralizált	kockázathoz igazított fizetésképtelenségi garancia	a főszezon és a jelentős forgalomnövekedés kockázatát is figyelembe kell venni
Szerbia	erős	forgalomsávos garancia + külön letét	licenc, 180 ECTS, B2, 3 év gyakorlat, külön depozit
Egyesült Királyság – ATOL	kompetencia + pénzügyi vizsgálat	bond + tőkekövetelmény	Standard ATOL: 15% bond, min. £50 000 és min. £30 000 befizetett tőke
Svájc	eltérő modell	törvényi biztosíték + kollektív garanciarendszer	a befizetések és szükség esetén a hazautazás biztosítása kötelező

A táblázatból szerintünk egy dolog rögtön látható: nincs egyetlen „legszigorúbb” ország, mert nem ugyanazon a ponton próbálják megfogni a kockázatot. Van, ahol azt nézik erősen, ki léphet be a piacra; máshol kevésbé érdekli az államot a diploma, viszont nagyon komolyan veszi a pénzügyi garanciát. Van, ahol kollektív garanciaalap kezeli a nagy kockázatokat, máshol a biztosítás, a bankgarancia vagy a letét dominál, Ausztria pedig még azt is korlátozza, milyen korán kerülhet nagyobb összeg az utazásszervezőhöz.

De akkor melyik rendszer védi valóban jobban az utast?

A kérdésre valószínűleg nem az a válasz, hogy az, amelyik a legmagasabb százalékot írja be egy jogszabályba. A szakmai tapasztalat fontos, a megfelelő végzettség is fontos, a biztosítás összege is fontos, de egyik sem ér sokat önmagában, ha a felügyelet nem tudja időben érzékelni, hogy az utazásszervező működésének kockázata megváltozott.

Egy vállalkozás lehetett teljesen egészséges tavaly decemberben, majd tavasszal háromszorosára növelhette az értékesítését, nagy charter- vagy szállodai kapacitásokra vállalhatott garanciát, és egyszerre jelentősen több olyan befizetés lehet nála, amelyhez még teljesítetlen utazás tartozik. Ebben a helyzetben a tavalyi árbevétel vagy egy korábban kiállított biztosítási kötvény önmagában már nem feltétlenül mutatja meg a tényleges kitettséget.

Éppen ezért tűnik előremutatónak az osztrák, a dán és bizonyos szempontból a spanyol gondolkodás. Az egyik az előleg átvételét is korlátozza, a másik szükség esetén a következő hónapokban várható befizetéseket is figyeli, a harmadik pedig kifejezetten előírja a garancia kiigazítását, ha az értékesítés növekedése miatt a kockázat jelentősen emelkedik. És pontosan ebbe az irányba indul el most az Európai Unió 2026-ban elfogadott új irányelve is.

Milyenek Magyarországon az utazási irodák működésének és fenntartásának követelményei nemzetközi összehasonlításban?

A mostani összehasonlítás alapján túl egyszerű lenne azt állítani, hogy a magyar szabályozás eleve gyenge. Nem az. A tevékenységért felelős személyre vonatkozó szakmai elvárások európai összevetésben kifejezetten jelentősek, a chartertevékenységet a magyar jog magasabb kockázatú kategóriaként kezeli, és az a szabály is létezik már, amely szerint a még nem teljesített utazásokhoz kapcsolódó előlegek és részvételi díjak jelentős növekedése esetén a vagyoni biztosítékot rövid időn belül hozzá kell igazítani az új helyzethez.

A valódi kérdés ezért nem feltétlenül az, hogy van-e megfelelő magyar szabály, hanem az is, hogyan működik annak ellenőrzése a gyakorlatban. Milyen gyakran és milyen adatokból láthatja a hatóság, hogy egy utazásszervező által még nem teljesített utakra átvett összegek mennyisége gyorsan növekszik? Automatikusan és kellő időben követi-e ezt a biztosíték? Milyen gyorsan reagál a rendszer, ha egy vállalkozás üzleti modellje, forgalma vagy kockázati profilja év közben jelentősen megváltozik?

Az új európai irányelv átültetése erre jó alkalom lehet. Nem feltétlenül azért, hogy újabb adminisztrációt és újabb papírokat írjunk elő egy olyan ágazatnak, amelyből azok már most sem hiányoznak, hanem azért, hogy megnézzük, mely külföldi megoldások növelik ténylegesen az utasok biztonságát. Kell-e erősebb, valós idejű vagy gyakoribb pénzügyi monitoring? Van-e létjogosultsága egy központi garanciaalapnak? Érdemes-e bizonyos kockázatos üzleti modelleknél saját tőkekövetelményt előírni? Vagy az osztrákhoz hasonlóan inkább azt kellene szabályozni, mennyi pénzt és milyen korán kérhet el egy utazásszervező?

Ezekre nincs egyetlen, minden országra érvényes válasz. Abban azonban az európai szabályozás iránya egyre egyértelműbbnek látszik: nem annak kell a legfontosabb kérdésnek lennie, hogy van-e a fiókban egy biztosítási kötvény, hanem annak, hogy az utasoktól egy adott pillanatban átvett összegek és az azok mögött álló tényleges védelem arányban állnak-e egymással.

Mert amikor egy utazásszervező már fizetésképtelen, akkor többnyire késő azon gondolkodni, megfelelő volt-e a rendszer. Az utas pénzét akkor kell megvédeni, amikor azt az utazásszervező átveszi – és egészen addig, amíg a vállalt utazást teljes egészében nem teljesítette.

Kapcsolódó Szálloda.blog-cikkek

• Mi történt a Robinson Tours charterjárataival? Két indulás maradt el Budapestről és Debrecenből

• Robinson Tours: így nyújthatják be kárigényüket a magyar utasok

• Új EU261: az utasok nyertek, a légitársaságok pedig máris benyújtanák a számlát

Források

• Európai Unió: 2015/2302/EU irányelv – EUR-Lex; (EU) 2026/1024 irányelv – hivatalos magyar szöveg

• Magyarország: 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet – Nemzeti Jogszabálytár; BFKH – fogyasztói tájékoztató; BFKH – utazásszervezői tevékenység feltételei

• Ausztria: Wirtschaftskammer Österreich – Pauschalreiseverordnung

• Németország: Deutscher Reisesicherungsfonds; DRSF – FAQ; IHK – Reisebüro szabályozása

• Franciaország: Atout France – Registre des opérateurs de voyages et de séjours; Garantie financière et assurance RCP

• Dánia: Rejsegarantifonden – Garanti; Rejsegarantifonden – teljes kockázati fedezet

• Bulgária: Ministry of Tourism – Bulgária; chartercsomagokra vonatkozó biztosítási szabály

• Spanyolország: Boletín Oficial del Estado – Real Decreto-ley 23/2018

• Szerbia: Agencija za privredne registre – utazásszervezők

• Egyesült Királyság: UK Civil Aviation Authority – Types of ATOL

• Svájc: Bundesgesetz über Pauschalreisen – Fedlex; Garantiefonds der Schweizer Reisebranche

Az összehasonlítás a 2026. augusztus 12-én hatályos, illetve hozzáférhető nemzeti és uniós szabályok alapján készült. Az (EU) 2026/1024 irányelvet a tagállamoknak 2028. szeptember 29-ig kell átültetniük, az új szabályokat pedig 2029. március 29-től kell alkalmazniuk.

A szerzőről:

Pakuts Tamás lassan 35 éve vesz részt aktívan a légiközlekedésben és a turizmusban, több mint 25 éve pedig a szállodaiparban és a vendéglátásban is.

Vezetőként és tanácsadóként is több légitársaság működésére volt rálátása, ahogy szállodákéra, szállodaláncokéra és hajós társaságokéra is, ezek operatív működtetésében, válságkezelésében, fejlesztésében is sikeresen szerepet vállalva.

Jelenleg a világ számos országában van jelen kollégáival szakértőként, tanácsadóként, trénerként a szállodaiparban és a légiközlekedésben is, ahol számos új, nemzetközileg is figyelemre méltó projekt fejlesztésén munkálkodnak.