.png)
A magyar turizmus megújulásának 12 pontja – és a ráadás
- Pakuts Tamás
- 10 órával ezelőtt
- 12 perc olvasás
Mit kellene másképp csinálnunk ahhoz, hogy a magyar turizmus ne csak növekedjen, hanem versenyképesebb, értékesebb és ellenállóbb is legyen?
Nem új logó, nem új kampány és nem még egy támogatási program kell. Hanem egy másképp működő turizmus.
A magyar turizmus az elmúlt években látványosan változott. Szállodák épültek és újultak meg, desztinációk kaptak fejlesztési forrásokat, új marketingkampányok indultak, és rendszeresen hallhattunk rekordokról, növekvő vendégéjszakaszámokról vagy éppen új turisztikai beruházásokról. Mindez azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy a magyar turizmus működési modellje is korszerűbbé, versenyképesebbé és fenntarthatóbbá vált.
Az elmúlt hónapokban a Szálloda.blog-on sok, első látásra egymástól távoli témával foglalkoztunk: az erős forint turisztikai hatásától a szakmai érdekképviseleteken, a vidéki repülőtereken és a közlekedésen át a turisztikai oktatásig, a szolgáltatási kultúráig, a nepotizmusig és favorizálásig, az egyedi szálláshelyekig vagy éppen az alacsony vízállás miatt kialakuló river cruise problémákig. Minél több oldalról néztük az ágazatot, annál inkább ugyanaz a kérdés tért vissza: valóban ott és úgy működik-e a magyar turizmus, ahol és ahogyan a következő évtizedben szükség lenne rá?
A válasz sok esetben az, hogy nem elsősorban több pénzre, több kampányra vagy több projektre van szükség, hanem másfajta gondolkodásra. Olyan működési modellre, amelyben a turizmust nem egymástól elszigetelt szállodák, rendezvények, repülőjáratok, desztinációk és támogatások összességének tekintjük, hanem egymásra épülő gazdasági és társadalmi rendszernek.
Ennek a megújulásnak szerintünk legalább tizenkét fontos területe van. És egy ráadás.
1. Kell egy valódi, hosszú távú turizmusstratégia
A turizmusban is tudni kell, hová akarunk eljutni. Az, hogy minden évben több vendéget, több vendégéjszakát és nagyobb bevételt szeretnénk, önmagában még nem stratégia.
Egy valóban hosszú távú turizmusstratégiának arra kellene választ adnia, milyen vendégeket szeretnénk Magyarországra hozni, mennyi ideig maradjanak, mennyit költsenek, mely térségekben szeretnénk növekedést elérni, hogyan csökkentenénk a szezonalitást, milyen közlekedési infrastruktúrára van szükség, hogyan épülne egymásra a belföldi és a nemzetközi kereslet, és hol szeretnénk tartani tíz vagy tizenöt év múlva Ausztriához, Szlovéniához, Horvátországhoz vagy más versenytársainkhoz képest.
Ehhez más mérőszámok is kellenek. Nemcsak azt kellene figyelni, hány vendégéjszaka keletkezett, hanem azt is, mennyi az egy vendégre jutó költés, hogyan változik az átlagos tartózkodási idő, mennyire elégedettek a vendégek, milyen arányban térnek vissza, és a turizmusból származó bevételből mennyi marad ténylegesen Magyarországon, illetve az adott térségben.
Stratégia akkor van, ha a célok, a döntések és a források hosszabb időn keresztül ugyanabba az irányba mutatnak.
2. Az állami turizmusirányításnak kevesebbet kellene irányítania és többet szolgáltatnia
Erős, kompetens állami turizmusirányításra szükség van. A kérdés sokkal inkább az, hogy mi legyen a feladata.
Az MTÜ, a Visit Hungary és általában az állami turisztikai intézményrendszer akkor lehet igazán hasznos a szakma számára, ha kiváló adatokat, piaci elemzéseket, kutatásokat, nemzetközi összehasonlításokat, infrastruktúrát és koordinációt biztosít, miközben megfelelő teret hagy a desztinációknak és a vállalkozásoknak saját döntéseik meghozatalára.
A központi adatgyűjtésnek például óriási értéke lehet, ha az adatokból a vállalkozások is használható tudást kapnak vissza. Ugyanez igaz a nemzetközi marketingre, a piacfejlesztésre vagy a beruházások koordinációjára is. Az állami rendszernek nem feltétlenül minden döntést meghoznia kell, hanem olyan környezetet teremtenie, amelyben jobb döntések születhetnek.
Ehhez az is hozzátartozik, hogy a szakmai kritika ne ellenséges gesztusként jelenjen meg. Egy jól működő ágazatban a kritikus vélemény nem rendszerhiba, hanem visszacsatolás, amelyből az állam, a vállalkozások és a szakmai szervezetek egyaránt tanulhatnak.
3. A szakmai szervezeteknek ismét érdeket kellene képviselniük
Egy érdekképviselet feladata nem az, hogy minden szereplővel minden körülmények között jó kapcsolatot ápoljon, hanem az, hogy világosan és következetesen képviselje tagjai szakmai és gazdasági érdekeit.
A jó szakmai szervezet nem protokolláris találkozóhely és nem gittegylet, hanem tudásközpont és valódi érdekképviselet.
Ez néha azt jelenti, hogy támogat egy kormányzati vagy hatósági intézkedést, máskor pedig azt, hogy kimondja: az adott döntés hátrányos a szállodáknak, az éttermeknek, az utazási vállalkozásoknak vagy más turisztikai szereplőknek. Az érdekképviselet értelme éppen abban mutatkozik meg, amikor az érdekek nem esnek egybe.
A magyar turizmusnak erős, szakmailag hiteles és megfelelően független szervezetekre lenne szüksége, amelyek nemcsak rendezvényeket és konferenciákat szerveznek, hanem saját adatokat és elemzéseket publikálnak, szakpolitikai javaslatokat készítenek, nyilvános vitákat kezdeményeznek és szükség esetén konfliktust is vállalnak.
4. Budapest mellett végre Magyarországot is turisztikai termékké kell tenni
Budapest erős nemzetközi turisztikai márka, és ez Magyarország egyik legnagyobb versenyelőnye. Az ország turizmusa azonban nem állhat Budapestből, a Balatonból és néhány kiemelt desztinációból.
A Tisza-tó, Tokaj, Pécs, Sopron, Szeged, Debrecen, Gyula, Eger, a Mátra, a Bükk, az Őrség, a Dunakanyar és sok más térség önmagában is vonzó turisztikai termékké válhatna. Ehhez azonban nem elég szállodákat felújítani, attrakciókat létrehozni vagy időszakosan marketingkampányokat indítani.
Desztinációt kell építeni. Közlekedéssel, gasztronómiával, kulturális kínálattal, programokkal, rendezvényekkel, kerékpáros és aktív turisztikai lehetőségekkel, megfelelő közterekkel és helyi vállalkozásokkal. A vendég számára ezek nem különálló szolgáltatások, hanem egyetlen élményt alkotnak.
A valódi siker pedig nem feltétlenül az, ha többen érkeznek egy adott településre, hanem az, ha van okuk tovább maradni, több helyi szolgáltatást igénybe venni és később visszatérni.
5. A vendégéjszakák helyett az értéket kellene mérni
A vendégéjszakák száma fontos adat, de önmagában kevés információt ad arról, hogy egy desztináció vagy egy ország turizmusa valóban jól teljesít-e.
Sokkal többet mond az egy vendégre jutó költés, az átlagos tartózkodási idő, a szálláshelyeken kívüli fogyasztás, a vendégelégedettség, a visszatérési hajlandóság és az, hogy a turisztikai bevétel mekkora része marad a helyi gazdaságban.
Nem feltétlenül az a legértékesebb vendég, aki a legtöbb éjszakát tölti Magyarországon. Lehet ennél fontosabb az, aki megfelelő árat fizet a szállásért, étterembe jár, helyi termékeket vásárol, kulturális programokon vesz részt, közlekedési és egyéb szolgáltatásokat használ, majd később visszatér vagy másoknak is ajánlja a desztinációt.
Az árnövekedés sem önmagában probléma. Egy turisztikai piac akkor tud egészségesen magasabb árszintre lépni, ha ezzel párhuzamosan a termék és a szolgáltatás minősége is javul.
Nem az a baj, ha Magyarország drágább lesz, hanem az, ha drágább lesz anélkül, hogy jobbá válna.
6. A szolgáltatási kultúrának fel kell nőnie az árakhoz
Magyarországon az elmúlt években sok szolgáltatás ára jelentősen emelkedett. Ez önmagában nem feltétlenül probléma, mert a vendég hajlandó magasabb árat fizetni, ha cserébe megfelelő minőséget, figyelmet és élményt kap.
A probléma akkor kezdődik, amikor az ár gyorsabban növekszik, mint a szolgáltatási színvonal.
A jó szolgáltatás nem egy SOP mechanikus végrehajtása. Helyzetfelismerést, kommunikációt, figyelmet, empátiát, szakmai magabiztosságot és felelősségvállalást igényel. Ehhez természetesen képzett frontline munkatársak kellenek, de legalább ennyire fontosak azok a vezetők, akik megfelelő környezetet teremtenek számukra.
Egy modern szolgáltató vállalkozásban a munkatársnak nem minden helyzetben engedélyt kell kérnie. Ismernie kell a kereteket, értenie kell a vendég és a vállalkozás érdekeit, és bizonyos helyzetekben önállóan kell tudnia dönteni.
A turizmus technológiailag egyre fejlettebb lesz, de alapvetően továbbra is emberek nyújtanak szolgáltatást embereknek. Éppen ezért a szolgáltatási kultúra a következő években még fontosabb versenytényezővé válhat.
7. A munkaerőhiány egy része valójában vezetési probléma
Évek óta halljuk, hogy nincs elegendő ember a turizmusban és a vendéglátásban. A probléma valós, de ennél jóval összetettebb.
Sok jó szakember nem azért hagyta el az ágazatot vagy az országot, mert nem szerette ezt a szakmát, hanem azért, mert nem látott megfelelő perspektívát, nem kapott fejlődési lehetőséget, vagy olyan vezetési kultúrával találkozott, amelyben a teljesítménynél fontosabbá vált a személyes kapcsolat, a lojalitás vagy a belső körhöz tartozás.
A nepotizmus és a favorizálás ezért nem pusztán etikai kérdés, hanem komoly üzleti kockázat. Elüldözheti a jól teljesítő munkatársakat, gyengítheti a szervezet szakmai színvonalát, és olyan környezetet teremthet, amelyben a középszerűség biztonságosabb, mint a kezdeményezés.
A magyar turizmusnak meritokratikusabb működésre, átláthatóbb karrierutakra, hiteles teljesítményértékelésre, tudatos utánpótlás-nevelésre és sokkal jobb vezetői képzésre lenne szüksége. A munkaerő megtartásának egyik legfontosabb eszköze ugyanis továbbra is a jó vezető.
8. Meg kell újítani a turisztikai és vendéglátóipari szakoktatást és felsőfokú képzést
A turizmus és a vendéglátás oktatása egyszerre küzd presztízsproblémával, gyorsan változó szakmai követelményekkel és azzal, hogy az iskola, az egyetem és a tényleges üzemeltetés világa sok esetben túlságosan messze került egymástól.
Nem elegendő ugyanazokat a tananyagokat korszerűbb prezentációkba csomagolni, miközben a szállodák, éttermek, utazási vállalkozások, rendezvényszervezők és közlekedési szolgáltatók működése alapjaiban változik meg.
A szakoktatásban természetesen továbbra is nélkülözhetetlen a szakma tényleges megtanulása. Egy szakácsnak főzni, egy cukrásznak magas színvonalú terméket készíteni, egy felszolgálónak szervizelni, egy recepciósnak vendéget kezelni kell tudnia. Ehhez azonban ma már technológiai ismereteknek, idegen nyelveknek, kommunikációnak, értékesítési szemléletnek, fenntarthatóságnak és alapvető üzleti gondolkodásnak is társulnia kell.
A felsőfokú képzés esetében még nagyobb változásra van szükség. Revenue management, pénzügy, adatértelmezés, mesterséges intelligencia, digitális értékesítés és marketing, leadership, customer experience, válságkezelés és nemzetközi üzleti környezet nélkül nehéz olyan diplomás szakembereket képezni, akik néhány év múlva valóban képesek lesznek egy szállodát, éttermet, desztinációt vagy más turisztikai vállalkozást vezetni.
Az oktatás és az ágazat kapcsolatát is újra kell gondolni. Több valódi gyakorlati szakemberre van szükség az oktatásban, több élő vállalati együttműködésre az egyetemek és a szakképző intézmények körül, és kevesebb olyan tananyagra, amelyet a szakma már évekkel korábban meghaladott.
A cél nem az lehet, hogy minél több turisztikai diplomát és bizonyítványt adjunk ki, hanem az, hogy olyan szakembereket képezzünk, akikre az ágazatnak valóban szüksége van.
9. A mobilitást a turizmus részének kell tekinteni
Repülőjáratok nyitása és bezárása, vidéki repülőterek, vasúti kapcsolatok, autóbuszok, kikötők és river cruise infrastruktúra – ezekről Magyarországon gyakran külön közlekedéspolitikai kérdésként beszélünk. A turista számára azonban mindez egyetlen rendszer.
Ha egy desztináció nehezen megközelíthető, rosszak a csatlakozások, kevés a közvetlen járat, vagy a vendégnek külön kutatómunkát kell végeznie ahhoz, hogy az állomásról vagy a repülőtérről eljusson a szállodájába, akkor hiába kiváló maga a szálláshely.
Egy új repülőjárat sem önmagában turisztikai termék. Akkor válik azzá, ha megfelelő menetrend, desztinációs marketing, szállodai kínálat, programok, helyi közlekedés és tényleges piaci kereslet kapcsolódik hozzá.
A turisztikai élmény nem a szálloda recepciójánál kezdődik, hanem már az utazás megtervezésénél.
10. Több egyediségre és kevesebb sablonra lenne szükség
A nemzetközi turizmus egyik legerősebb iránya az egyedi, hiteles és helyhez kötődő élmények iránti kereslet. Ebben Magyarországnak jelentős, részben még kihasználatlan lehetősége van.
Családi szállodák, vidéki éttermek, pincészetek, kastélyok, történelmi épületek, különleges tájak, helyi termékek és személyes történetek százai lehetnek nemzetközileg is érdekesek. Ehhez azonban nem feltétlenül újabb, mindenhol hasonló fejlesztésekre van szükség, hanem arra, hogy felismerjük és professzionálisan piacra vigyük azt, ami egy adott helyben valóban különleges.
Nem minden településnek ugyanarra a szállodára, ugyanarra a wellnesskoncepcióra vagy ugyanarra a desztinációs kommunikációra van szüksége.
A vendég egyre inkább azt keresi, amit máshol nem talál meg. Magyarország pedig éppen ebből rendelkezik sokkal többel, mint amit jelenleg megmutat magából.
11. A fenntarthatóság nem lehet greenwashing és kommunikációs lózung
A fenntarthatóság az elmúlt évek egyik legtöbbet használt turisztikai kifejezése lett, és éppen ezért egyre nagyobb annak a veszélye, hogy valódi tartalom helyett kommunikációs kellékké válik.
Attól még nem lesz fenntartható egy szálloda, hogy arra kéri a vendéget, használja újra a törölközőjét, kartonpapírra nyomtatja az étlapot, lecseréli a műanyag szívószálat, vagy évente néhány alkalommal fákat ültet. Ezek lehetnek hasznos elemek, de önmagukban nem jelentenek fenntartható működési modellt.
A fogalmat sokkal tágabban kell értelmezni. Ide tartozik az energia- és vízfelhasználás, az épített környezet, a közlekedés, az élelmiszer-beszerzés, a hulladékkezelés és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, de ugyanígy az is, hogy egy turisztikai vállalkozás mennyire kapcsolódik a helyi gazdasághoz, honnan vásárol, kiknek ad munkát, milyen beszállítókat használ, mennyi értéket hagy a térségben, és hozzájárul-e ahhoz, hogy az adott település hosszú távon élhetőbb legyen.
Éppen ezért a fenntartható turizmust a vidékfejlesztéstől sem lehet elválasztani. Egy jól működő vidéki szálloda vagy étterem nem pusztán vendégéjszakákat vagy éttermi bevételt termel. Helyi termelőktől vásárolhat, munkahelyeket tarthat meg, pincészeteket, kézműveseket, gazdálkodókat és szolgáltatókat kapcsolhat be a turisztikai értékláncba, és akár abban is szerepet játszhat, hogy fiataloknak legyen miért helyben maradniuk vagy később visszatérniük.
A fenntarthatóság tehát környezeti, gazdasági és társadalmi kérdés egyszerre. Ha egy turisztikai fejlesztés úgy működik, hogy közben alig kapcsolódik a környezetéhez, kiszorítja a helyi szereplőket, vagy az általa megtermelt érték döntő része elhagyja a térséget, akkor nehéz valóban fenntarthatónak nevezni, még akkor is, ha kiváló ESG-kommunikáció készül róla.
Ehhez társul az ellenálló képesség kérdése is. A hőség, vízhiány, alacsony folyóvízszint, szélsőséges időjárás, energiaár-változás, közlekedési zavarok és keresleti sokkok már most közvetlenül befolyásolják a turizmust. A jövőben ezért nemcsak azt kell megkérdezni, mennyire „zöld” egy vállalkozás, hanem azt is, hogy mennyire képes alkalmazkodni a körülmények változásához úgy, hogy közben saját környezetét és közösségét is erősíti.
12. Meg kell tanulnunk szakmai vitát folytatni
Talán ez az egyik legfontosabb, és egyben az egyik legnehezebben mérhető változás.
A magyar turizmusban túl gyakran válik személyes konfliktussá az, aminek szakmai vitának kellene maradnia. Egy kritikus cikket, egy eltérő véleményt vagy egy intézkedéssel szembeni szakmai kifogást könnyen úgy értelmezünk, mintha annak megfogalmazója az egész szervezetet, intézményt vagy ágazatot támadná.
Pedig egy érett turisztikai kultúrában természetesnek kellene lennie annak, hogy egy szállodás kritikát fogalmaz meg az állami turizmusirányítással kapcsolatban, egy utazási iroda vitat egy légitársasági gyakorlatot, egy szakmai szervezet nem ért egyet egy kormányzati intézkedéssel, vagy egy munkatárs szakmai alapon megkérdőjelezi saját vállalatának valamely döntését.
És ugyanennyire természetesnek kell lennie annak is, hogy a másik fél válaszol, érvel, adatokat mutat be, esetleg megvédi saját álláspontját.
Egy egészséges ágazatban nem attól van egység, hogy mindenki ugyanazt mondja, hanem attól, hogy az eltérő álláspontokból képes jobb döntésekhez eljutni. A szakmai vita nem gyengíti a turizmust, hanem éppen ellenkezőleg: annak fejlődéséhez szükséges.
+1. A turizmust végre valódi gazdasági ágazatként kell kezelni
Talán ez az a pont, amely az előző tizenkettőt összeköti. A turizmus túl jelentős és túl összetett ahhoz, hogy elsősorban országimázs-kampányként, rendezvényszervezésként, szállodafejlesztési programként vagy vendégéjszaka-statisztikaként gondoljunk rá. Egy jól működő turisztikai gazdaság egyszerre érinti a közlekedést, a vendéglátást, a szállodaipart, a kereskedelmet, a mezőgazdaságot, a kultúrát, az oktatást, a város- és vidékfejlesztést, a munkaerőpiacot, az energetikát és a külgazdaságot.
Az egyik legnagyobb probléma éppen akkor keletkezik, amikor ezek a területek egymástól függetlenül hoznak döntéseket. Lehet turisztikai támogatásokat kiosztani úgy, hogy közben nincs megfelelő közlekedési kapcsolat; lehet új szállodát építeni olyan térségben, ahol nincs elegendő munkaerő, vendéglátási kínálat vagy program; lehet nemzetközi kampányt indítani egy desztinációra, miközben oda nehéz eljutni; és lehet vidékfejlesztésről beszélni anélkül, hogy felismernénk, hogy a turizmus sok térségben éppen az egyik legerősebb eszköze lehet a helyi gazdaság fenntartásának.
A turizmus gazdasági súlya ezért nem a szállodák bevételénél kezdődik, és nem is ott ér véget. Egy vendég repülőjegyet vagy vonatjegyet vásárol, taxit vagy helyi közlekedést használ, étteremben eszik, bort és helyi termékeket vásárol, múzeumba vagy rendezvényre látogat, szolgáltatókat vesz igénybe, és mindeközben munkahelyeket, vállalkozói bevételeket és adóbevételeket generál. A valódi kérdés az, hogy ebből mennyi érték marad Magyarországon, és ezen belül mennyi marad abban a térségben, ahol a turista ténylegesen megfordul.
Ezért lenne szükség arra, hogy a turizmust ne különálló projektek összességeként, hanem gazdasági ökoszisztémaként kezeljük. A közlekedési, oktatási, kulturális, vidékfejlesztési, munkaerőpiaci és turisztikai döntéseknek sokkal gyakrabban kellene ugyanannál az asztalnál megszületniük, mert a vendég számára ezek egyetlen élményt alkotnak, a gazdaság számára pedig egymásra épülő értékláncot jelentenek.
Ha ezt sikerülne felismerni, akkor a turizmus megújítása sem elsősorban új logóval, új kampánnyal vagy még egy támogatási programmal kezdődne, hanem azzal, hogy világosan meghatározzuk, milyen szerepet szánunk ennek az ágazatnak Magyarország gazdaságában, a vidéki térségek fejlődésében és az ország nemzetközi versenyképességében, majd ehhez igazítjuk a döntéseket, az intézményeket és a forrásokat.
A tizenkét pont így nem különálló kívánságlista. Ugyanannak a kérdésnek tizenkét oldala: képesek vagyunk-e a turizmust egy modern, versenyképes, értékteremtő és önkritikus gazdasági ágazatként működtetni?
Mert végső soron talán nem az a legfontosabb kérdés, hogy hány turistánk lesz jövőre. Sokkal inkább az, hogy milyen turizmust építünk nekik – és magunknak – a következő tíz vagy húsz évre.
Amiről eddig írtunk
A Szálloda.blog újraindulása óta a magyar turizmus számos, egymással összefüggő kérdésével foglalkoztunk. Elemeztük az MTÜ és a Visit Hungary működését, vezetését és a hosszú távú turizmusstratégia kérdését, a szakmai érdekképviseletek, köztük az MSZÉSZ szerepét és megújulásának lehetőségét, valamint azt is, hogy a turizmus milyen helyet kap a politikai és gazdasági programokban. Vizsgáltuk az erős forint hatását a belföldi és beutazó turizmusra, a magyar árszínvonal és az ár-érték arány alakulását, és rendszeresen hasonlítottuk össze a hazai gyakorlatot más európai országok működő vagy éppen vitatható modelljeivel.
Többször foglalkoztunk a vidéki turizmus és a regionális fejlesztés lehetőségeivel, a tavak és más vidéki térségek turisztikai potenciáljával, az egyedi, helyhez kötődő szálláshelyi koncepciókkal, valamint a turizmus és a helyi gazdaság kapcsolatával. Kiemelt téma volt a mobilitás és a turizmus összefüggése is: a vidéki repülőterek, Pécs és a regionális légiközlekedés, a vasút, a közösségi közlekedés, a Rail & Fly rendszerek, valamint a folyami hajózás és az alacsony vízállás következményei egyaránt napirendre kerültek.
Írtunk a szállodai és vendéglátóipari szolgáltatási kultúráról, vezetésről, munkaerőről, DISC-ről, interkulturalitásról, nepotizmusról és favorizálásról, a szakmai teljesítmény és a vezetői felelősség kérdéséről, valamint a turisztikai és vendéglátóipari szakoktatás és felsőfokú képzés előtt álló kihívásokról. Foglalkoztunk a gasztronómia gazdasági és turisztikai szerepével, az árképzéssel és fogyasztói értékkel, a fenntarthatóság és a greenwashing közötti különbséggel, továbbá az utasjogokkal, utazási irodák és légitársaságok felelősségével, az EU261 szabályaival és a Robinson Tours ügyének tanulságaival is.
Az eddigi munkánkhoz a szakma részéről nagyon sok támogatást, visszajelzést és elismerést kaptunk. Szállodai, vendéglátóipari, turisztikai, közlekedési és más szakmai szereplők kerestek meg bennünket, osztották meg tapasztalataikat, egészítették ki információinkat, vagy egyszerűen jelezték, hogy szükség van olyan szakmai felületekre, ahol kényelmetlenebb kérdésekről is lehet nyíltan beszélni.
Ugyanezt sajnos eddig nem mondhatjuk el a kormányzati oldalról. Több alkalommal fordultunk kérdésekkel és megkeresésekkel az illetékes szervezetekhez, és volt, ahol választ is ígértek, érdemi reakció azonban ezekre mindeddig nem érkezett. A hallgatás természetesen önmagában is kommunikáció, de egy olyan ágazatban, ahol a párbeszédet, az együttműködést és az adatvezérelt döntéshozatalt rendszeresen fontos értékként fogalmazzák meg, ennél többre lenne szükség.
Ezek a témák külön-külön is fontosak, együtt azonban ugyanabba az irányba mutatnak: a turizmust nem elszigetelt részterületek sorozataként, hanem közlekedést, szálláshely-szolgáltatást, vendéglátást, oktatást, munkaerőpiacot, fogyasztóvédelmet, vidékfejlesztést és gazdaságpolitikát összekötő rendszerként érdemes vizsgálni. A fenti 12+1 pont lényegében ezeknek az eddigi elemzéseknek a közös következtetése.
Kapcsolódó korábbi írásaink
Turizmusstratégia, állami irányítás és érdekképviselet
Vidék, desztinációfejlesztés és nemzetközi összehasonlítás
Mobilitás, vasút és regionális légiközlekedés
Munkaerő, vezetés és szolgáltatási kultúra
Ezek mellett külön foglalkoztunk a nepotizmus és favorizálás munkahelyi következményeivel, azzal, hogyan alakulhatnak ki olyan szervezetek, ahol a lojalitás és a személyes kapcsolatok fontosabbá válnak a szakmai teljesítménynél, illetve hogy mindez milyen hatással van a munkatársak megtartására, a vezetői kultúrára és végső soron a vendégélményre.
Fenntarthatóság, ár, érték és gasztronómia
Utasjogok, válságkezelés és felelősség
A felsorolásból talán még egyértelműbben látszik, hogy a 12+1 pont nem egyetlen cikk kedvéért összeállított kívánságlista. Ugyanazok a strukturális problémák és lehetőségek tértek vissza újra és újra, akár turizmusstratégiáról, egy vidéki repülőtérről, egy Michelin-csillagos étteremről, a Velencei-tóról, munkaerőhiányról, fenntarthatóságról vagy éppen egy gombóc fagylalt áráról írtunk.
Ezért gondoljuk úgy, hogy érdemes most már nemcsak az egyes tünetekről beszélni, hanem arról is, milyen rendszerre lenne szüksége helyettük a magyar turizmusnak.
Hozzászólások