.png)
Az Ötök elmondták, amit sokan már leírtunk – de kinek a felhatalmazásával és kit is képvisel valójában ez az öt szervezet?
- Pakuts Tamás
- 10 órával ezelőtt
- 16 perc olvasás
Frissítve: 5 perccel ezelőtt
A MABEUSZ, a MaReSz, a MUISZ, az MSZÉSZ és a VIMOSZ közös javaslatcsomagot tett le az MTÜ asztalára.
Sok pontjával egyet lehet érteni, de minél alaposabban olvassuk, annál inkább az az érzésünk: ez nem a magyar turizmus egészének problématérképe, hanem egy meglehetősen szűk kör érdekeinek és prioritásainak lenyomata.
Augusztus 14-én öt turisztikai szakmai szervezet közös javaslatcsomagot hozott nyilvánosságra a magyar turizmus versenyképességének javítására. Elolvastuk, majd mellétettük a Szálloda.blog 12+1 pontos vitaindítóját, az ÉTREND Magyar Konyhafőnökök Egyesületének 34 oldalas, 21 pontos stratégiai koncepciójáról készített korábbi elemzésünket, valamint Csillag-Csatlós Csilla ehhez kapcsolódó, 22. pontként is értelmezhető nyílt levelét. Az összevetés egyszerre megnyugtató és zavarba ejtő: a problémák jelentős részében lassan valóban kialakul valamiféle szakmai minimum, miközben továbbra sem látszik, milyen elvek alapján dől el, hogy kik ülhetnek annál az asztalnál, ahol a magyar turizmus jövőjéről egyeztetnek.
A Magyar Beutaztatók Szövetsége, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, valamint a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közös anyaga első olvasásra valóban sok mindent lefed. Szabályozási és adminisztratív terhek, munkaerő, harmadik országbeli munkavállalók, képzés, adózás, turizmusfejlesztési hozzájárulás, SZÉP-kártya, NTAK, MICE, konferenciakapacitások, repülőtéri kapcsolatok, turistabuszok, dunai kikötők, energiahatékonyság és Budapest turisztikai pozicionálása egyaránt megjelenik benne. Ha azonban nemcsak azt nézzük, hány témát sikerült felsorolni, hanem azt is, milyen mélységben és milyen nézőpontból közelítik meg ezeket, akkor már jóval árnyaltabb a kép.
Már az is beszédes, ahogyan minderről értesültünk
Mielőtt magukat a javaslatokat elemeznénk, érdemes végignézni azt is, hogyan jutott el egyáltalán a szakmai nyilvánossághoz az információ arról, hogy mi történik. Az öt szervezet vezetői augusztus 6-án találkoztak Fábián Ágnessel, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős államtitkárával, de a találkozóról előzetesen nem tudott a szakmai nyilvánosság, nem ismertünk napirendet, és közvetlenül utána sem jelent meg olyan részletes tájékoztatás, amelyből kiderült volna, pontosan kik, milyen felhatalmazással és milyen kérdésekről tárgyaltak. Erről, valamint arról, hogy miért ugyanaz az öt szervezet jelent meg ismét tárgyalópartnerként, néhány nappal ezelőtt részletesen írtunk a Szálloda.blogon.
Két nappal később, augusztus 8-án Kapitány István miniszter közösségi oldaláról tudhatta meg szélesebb körben a szakma, hogy megtörtént az egyeztetés a kormány által meghatározónak nevezett öt szakmai szervezettel. Ezzel azonban érdemben még mindig nem tudtuk meg, miről tárgyaltak, így újabb napokat kellett várni arra, hogy konkrétabb információk jelenjenek meg. Ezt a furcsa sorrendet – előbb tárgyalás, később annak bejelentése, majd még később a tartalmi részletek fokozatos megjelenése – a korábbi elemzésünkben már akkor is problémásnak tartottuk.
Augusztus 12-én aztán a Turizmus.com kezdett konkrétabb részleteket közölni az augusztus 6-i találkozóról, és innen tudhattuk meg többek között azt is, hogy az öt szervezet saját becslése szerint együttesen a turisztikai ágazat mintegy 70–75 százalékát képviseli. Ennél a pontnál maga az információ útja is érdekes: nem a minisztérium részletes, mindenki számára elérhető összefoglalójából, nem az öt szervezet közös jegyzőkönyvéből és nem egy nyilvános szakmai beszámolóból ismertük meg a részleteket, hanem egy szakmai médiumon keresztül kezdtek fokozatosan információk kiszivárogni.
Önmagában természetesen az, hogy egy szaklap információt szerez és publikál, nem kifogásolható, hanem pontosan a sajtó feladata. Az viszont már szerintünk is vizsgálatra érdemes, hogy miért éppen a Turizmus.com válik újra és újra ezeknek a belső szakmai információknak egyik első számú csatornájává, és milyen intézményi, üzleti és személyi kapcsolatrendszerben működik maga a lap. Ezzel a kérdéssel külön is foglalkozunk, ahogyan a következő napokban az öt szakmai szervezet reprezentativitását és kapcsolatrendszerét is részletesen elemezni fogjuk.
A történet augusztus 14-én sem lett sokkal kerekebb. A Szálloda.blog ma reggel még egy jóval rövidebb összefoglalót látott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének oldalán, délutánra pedig ennek egy hosszabb, több magyarázó mondattal kibővített változata jelent meg. A szöveg terjedelmesebb lett, a lényege azonban nem változott: a körülírásból több lett, részletes helyzetelemzésből, prioritásokból, felelősökből, határidőkből, költség- és hatásvizsgálatból vagy számonkérhető végrehajtási tervből nem.
Mindez azért különösen érdekes, mert az öt szervezet egyik első követelése éppen a rendszeres és érdemi szakmai egyeztetés, valamint a szakmai szereplők döntés-előkészítésbe történő korábbi bevonása. Nehéz nem észrevenni az ellentmondást aközött, amit most kérnek, és aközött, ahogyan maga ez az egyeztetési folyamat a szakmai nyilvánosság számára láthatóvá vált. A Szálloda.blogon már az augusztus 6-i találkozó után azt írtuk, hogy egy szakmai egyeztetés még nem turizmuspolitika, egy Facebook-bejegyzés még nem stratégia, az önmagunkról kimondott reprezentativitás pedig nem helyettesíti az átlátható érdekképviseleti rendszert. Néhány nappal később sajnos továbbra sem látjuk ennek ellenkezőjét.
Jó, hogy megszólaltak, de ettől még nem lett stratégia a közleményből
Érdemes világossá tenni, hogy nem magával a megszólalással van problémánk. Kifejezetten örülünk annak, hogy szakmai szervezetek közösen fogalmaznak meg javaslatokat, és annak is, hogy ezek között számos olyan pont szerepel, amelyet mi magunk is fontosnak tartunk. A probléma inkább az, hogy amit augusztus 14-én a szakmai nyilvánosság elé tettek, az a mögötte álló öt szervezet súlyához és az általuk hangoztatott reprezentativitáshoz képest meglepően rövid, általános és kevéssé kidolgozott anyag.
Nem tudjuk, hogy az MTÜ kapott-e ennél jóval részletesebb háttérdokumentumot. Ha igen, azt szívesen elolvasnánk, és szerintünk a szakmai nyilvánosság számára is hasznos lenne megismerni. A közzétett változatban azonban nincsen részletes helyzetelemzés, nincsen prioritási sorrend, nincsenek felelősök és határidők, nem látunk költségbecslést, eredményindikátorokat vagy olyan végrehajtási modellt, amely alapján megállapítható lenne, hogyan lesz a felsorolt igényekből valódi szakpolitika.
Ez azért különösen feltűnő, mert az elmúlt napokban más szakmai szereplők ugyanezekről a problémákról jóval részletesebb és sok esetben bátrabb anyagokat tettek le az asztalra. Az ÉTREND Magyar Konyhafőnökök Egyesületének 34 oldalas, 21 pontos stratégiai vitaanyagát már korábban részletesen elemeztük, és éppen azt emeltük ki erényeként, hogy nemcsak problémákat sorol fel, hanem több ponton konkrét rendszerbeavatkozásokat is javasol. A saját 12+1 pontos vitaindítónk ugyancsak nem egyes intézkedéseket próbált egymás mellé tenni, hanem azt kérdezte meg, milyen működési modellre lenne szüksége a magyar turizmusnak.
Csillag-Csatlós Csilla mai nyílt levele ráadásul még ezt a jóval részletesebb, 34 oldalas ÉTREND-anyagot is jogos kritikával illeti, mert hiányolja belőle a prioritási sorrendet, az időtávot, a költségeket, a mérőszámokat és mindenekelőtt a végrehajtás emberi oldalát. Ha egy ennyire részletes koncepcióval szemben ezek releváns kérdések, akkor az öt szervezet néhány bekezdéses, felsorolásszerű anyagánál még inkább azok.
Asztalos István: most már nem az a legfontosabb, ki írta le előbb
Asztalos István, az ÉTREND Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke a mostani javaslatcsomagra nem úgy reagált, hogy versenyt rendezett volna abból, ki írta le előbb az adminisztrációcsökkentést, a turizmusfejlesztési hozzájárulás problémáját, az NTAK felülvizsgálatát vagy a szakember-utánpótlás fontosságát. Éppen ellenkezőleg: azt emelte ki, hogy sokkal fontosabb jelenség, amikor egymástól független szakmai szervezetek egyre több kérdésben ugyanazokat a problémákat azonosítják, mert ettől a probléma már nehezen söpörhető félre.
Ebben teljesen egyetértünk vele, és a 21 pontos ÉTREND-anyagról készített korábbi Szálloda.blog-elemzésünkben már mi is ugyanerre jutottunk: a különböző gondolkodások között sokkal nagyobb a szakmai rokonság, mint első látásra gondolnánk. Ha az öt szervezet, az ÉTREND, a Szálloda.blog és más szakmai szereplők ugyanoda jutnak a szabályozási kiszámíthatóság, az adóterhek, a foglalkoztatás, a képzés, az infrastruktúra, az adatok és az érdekképviselet kérdésében, akkor egyre nehezebb azt állítani, hogy a magyar turizmusnak nincs szakmai alternatívája vagy nincs elképzelése arról, mit kellene másképp csinálni.
Asztalos István teljes mai reakcióját változtatás nélkül, letölthető PDF-formátumban is csatoljuk ehhez a cikkhez. Így minden olvasónk maga is megismerheti az ÉTREND álláspontját, nemcsak az általunk kiemelt gondolatokon keresztül. Asztalos István reakciója:
Az viszont már jóval kevésbé megnyugtató, hogy mindezek ellenére újra és újra ugyanaz az öt szervezet jelenik meg a kormányzati és MTÜ-egyeztetések első számú szakmai tárgyalópartnereként. A „89 nap TISZA-kormányzás után miért ugyanaz a kör ül az asztalnál?” című elemzésünkben éppen ezt kérdeztük, és a mostani fejlemények alapján a kérdés nemhogy nem vesztette aktualitását, hanem még fontosabbá vált.
Az ÉTREND külön is válaszolt Csillag-Csatlós Csilla kritikájára
Asztalos István egy második, kifejezetten Csillag-Csatlós Csilla kritikájára adott reakcióban azt hangsúlyozza, hogy az ÉTREND 21 pontos anyaga tudatosan stratégiai vitaindítónak készült, nem pedig minden részletre kiterjedő végrehajtási kézikönyvnek. Ugyanakkor nem próbálja lesöpörni a kritikát: elismeri, hogy az emberi oldalból – a vezetői kultúrából, a kiégésből, az életpályából, a generációk közötti tudásátadásból és a végrehajtás kérdéseiből – több is bekerülhetett volna az eredeti dokumentumba.
Fontos kiegészítése ugyanakkor, hogy ezek a kérdések az ÉTREND számára nem most jelentek meg először. Asztalos szerint korábban szakács-életpályamodellt dolgoztak ki, évek óta biztosítanak coaching-lehetőséget, és a Covid időszakának megtartási tapasztalatait is tudatosan építik a működésükbe. A reakció talán legfontosabb része mégis az, hogy a kritikát nem támadásként kezeli, hanem a vitaanyag természetes továbbfejlődéseként: a 21 pont mellé elfogadják a 22.-et, és kifejezetten azt javasolják, hogy azt közösen dolgozzák tovább. Pontosan ez lenne az a szakmai vitakultúra, amelynek szükségességéről a Szálloda.blogon mi magunk is régóta beszélünk.
A teljes reakciót változtatás nélkül PDF-be tettük:
Úgy gondolom, hogy ez a párbeszéd, ez a szakmai együttműködés és nem az amit az Ötök önhatalmúlag képviselnek.
Közben az ÉTREND nyílt levélben kér számon szélesebb szakmai képviseletet Kapitány István minisztertől
Az ÉTREND Séfklub már nemcsak kommentálta az Ötök javaslatát, hanem nyílt levélben fordult Kapitány István miniszterhez és a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz is. A levél egyik legerősebb állítása tulajdonképpen ugyanoda vezet, ahová a mi összevetésünk: nem az a probléma, hogy a MABEUSZ, a MaReSz, a MUISZ, az MSZÉSZ és a VIMOSZ ott ül a tárgyalóasztalnál – az ÉTREND szerint is ott a helyük –, hanem az, hogy milyen objektív, nyilvános és ellenőrizhető kritériumok alapján nevezzük éppen őket „a magyar turizmus meghatározó szakmai szervezeteinek”.
A levél ezt meglehetősen pontosan fogalmazza meg: „A korábbi hozzáférés nem azonos a reprezentativitással. A rendszeres meghívás önmagában nem szakmai legitimáció.” Ennél is élesebb az a mondat, amely szerint: „Az, hogy valaki korábban is ott ült az asztalnál, önmagában még nem bizonyítja, hogy az egész ágazat meghatározó képviselője. Legfeljebb azt bizonyítja, hogy korábban is ott ült az asztalnál.”
Az ÉTREND szerint ráadásul éppen az Ötök most nyilvánosságra hozott javaslatcsomagja mutatja meg a jelenlegi képviseleti modell korlátait. Miközben hangsúlyosan jelenik meg benne a szállodaipar, a beutaztatás, az utazásszervezés, a rendezvény- és MICE-piac, Budapest nemzetközi pozicionálása, a konferenciakapacitások, a repülőtéri közlekedés, a turistabuszok, a dunai kikötők, a szálláshelypiac és a turisztikai marketing, a vendéglátás több tízezer mikro- és kisvállalkozásának sajátos problémái jóval kisebb súlyt kapnak. A nyílt levél külön említi az eltérő áfakulcsokat, a magas élőmunkaigényt, a szakács-, cukrász- és felszolgálóképzés reformját, az életpálya és a pályán tartás kérdését, a vidéki éttermek helyzetét, a családi vendéglátó vállalkozásokat, valamint a vendéglátás és a hazai mezőgazdaság, illetve élelmiszer-termelés kapcsolatát.
A Séfklub ugyanakkor nem azt kéri, hogy a jelenlegi öt szervezet közül bárkit állítsanak fel az asztaltól. Éppen ellenkezőleg. Ahogy a levél fogalmaz: „Mi ezért nem azt javasoljuk, hogy a jelenlegi szereplők közül bárkit állítsanak fel az asztaltól. Azt javasoljuk, hogy húzzunk oda több széket.” Ennek intézményes megoldásaként egy állandó Turizmus- és Vendéglátásügyi Érdekegyeztető Fórum létrehozását javasolják, világos, nyilvános részvételi és rotációs szabályokkal. A levél szerint a részvétel alapja nem történelmi megszokás, korábbi kormányzati hozzáférés, politikai kapcsolat vagy önmagában gazdasági méret kellene legyen, hanem tényleges szakmai legitimáció, igazolható reprezentativitás, ágazati lefedettség és szakmai teljesítmény.
Ez tulajdonképpen ugyanazt a kérdést teszi fel intézményes formában, amely köré a mi összevetésünk is épül: nem az a kérdés, hogy az Ötöknek van-e helyük az asztalnál, hanem az, hogy kiknek nincs még ott helyük – és ki döntötte el, hogy éppen ez az öt szervezet beszélhet a magyar turizmus „meghatározó” képviselőjeként.
A teljes nyílt levelet változtatás nélkül, letölthető PDF-formátumban is közöljük.
Minél alaposabban olvassuk az ötök listáját, annál inkább látszik, kik (nem) ültek az asztalnál
Egy érdekképviseleti dokumentum mindig elárul valamit arról is, kik írták. Nem feltétlenül a szerzők neveiből, hanem abból, mely problémák kerülnek az első sorokba, melyek kapnak konkrét megoldási javaslatot, és melyek azok, amelyek legfeljebb mellékmondatként jelennek meg. Az öt szervezet mostani anyagában nagyon hangsúlyosan szerepelnek a szállodák, a beutaztatás, az utazási irodák, a rendezvény- és MICE-piac, Budapest, a konferenciakapacitások, a turistabuszok, a repülőtéri kapcsolatok, a rövid távú lakáskiadás és a dunai hajózás, amelyek valamennyien valós és fontos kérdések.
Csakhogy ettől még nem ezek jelentik a teljes magyar turizmust és vendéglátást. Magyarország turisztikai gazdaságának jelentős része olyan mikro-, kis- és közepes vállalkozásokból áll, amelyeknek nincs konferenciakapacitása, nem foglalkoznak beutaztatással, nincs kapcsolatuk turistabuszokkal vagy dunai kikötőkkel, és a MICE-piac sem határozza meg mindennapi működésüket. Van viszont néhány, tíz vagy húsz alkalmazottjuk, küzdenek a működési költségekkel, a helyi kereslet gyengeségével, a szezonalitással, az utódlással, a munkaerő megtartásával, az adminisztrációval és azzal, hogy megfelelő minőség mellett megfizethető szolgáltatást nyújtsanak.
Az öt szervezet mostani javaslatcsomagját és annak prioritásait olvasva ezért az az erős benyomásunk, hogy ez a kör jelenlegi formájában nem képviseli megfelelő súllyal a magyar turizmus és vendéglátás mikro-, kis- és közepes vállalkozásainak, illetve a szakma széles többségének érdekeit. Ez nem azt jelenti, hogy az öt szervezet jelentéktelen lenne, hanem azt, hogy egyes fontos piaci szegmensek erős képviselete még nem azonos a teljes ágazat képviseletével. Ugyanezt a kérdést a Szállodaszövetség – Érdekképviselet vagy gittegylet? című korábbi elemzésünkben már az MSZÉSZ kapcsán is feltettük, amikor azt vizsgáltuk, mennyire jelennek meg a független és kisebb szállodák érdekei a legnagyobb vállalatok és az állami turizmusirányítás szereplői mellett.
Ennek okait a következő napokban külön, részletes elemzésben fogjuk megvizsgálni. Megnézzük az öt szervezet tagsági struktúráját, a tagságok közötti átfedéseket, azt, milyen vállalkozásméretek és alágazatok jelennek meg bennük hangsúlyosan, kik a meghatározó tisztségviselőik, hogyan alakult az érdekképviseleti szerepük az elmúlt években, és hogy a sokat emlegetett 70–75 százalékos reprezentativitási állítás pontosan mit jelenthet. A reprezentativitás mérhetőségének szükségességét már az ÉTREND 21 pontjáról szóló cikkünkben is felvetettük: szerintünk nem elegendő azt mondani, hogy valaki reprezentatív, hanem tudni kellene azt is, hány vállalkozást, milyen gazdasági súlyt, milyen földrajzi területet és milyen vállalkozásméreteket képvisel.
A vendéglátás különösen jól mutatja, mi maradhat ki a képből
Asztalos István reakciójának egyik legerősebb része éppen az, hogy a vendéglátás oldaláról mutatja meg ugyanezt a torzulást. Miközben a közös anyag nevében a magyar turizmus és vendéglátás versenyképességéről beszélnek, a hangsúly látványosan a szállodák, a rendezvény- és MICE-piac, a beutaztatás, Budapest és bizonyos infrastruktúrák felé tolódik. A vendéglátás jelen van ugyan néhány szabályozási, adózási és energiahatékonysági pontban, de mint önálló gazdasági és társadalmi rendszer sokkal kevésbé látszik.
Pedig egészen más problématérképet rajzol fel egy vidéki étterem, családi vendéglő, cukrászda, büfé vagy kávézó, mint egy budapesti négy- vagy ötcsillagos szálloda vagy egy nagy rendezvényszervező vállalkozás. Más az üzleti modell, a tőkehelyzet, a munkaerőpiac, a kereslet, a beszállítói kör és a helyi közösséghez való viszony, és éppen ez az egyik oka annak, hogy az ÉTREND 21 pontos dokumentumát ennyire fontos szakmai vitaanyagnak tartottuk. Abban a vendéglátás nem egyszerűen a turizmus egyik kiegészítő szolgáltatásaként jelenik meg, hanem összekapcsolódik a vidéki gazdasággal, a helyi termelőkkel, az oktatással, a foglalkoztatással, a közlekedéssel és a helyi közösségekkel.
A legfurcsább mégis az, hogy az ötök éppen szélesebb egyeztetést kérnek
A közös javaslatcsomag egyik legfontosabb követelése a szakmai egyeztetések és a tárcaközi együttműködés erősítése, illetve az, hogy a turizmust érintő szabályozások előkészítésébe a szakmai szervezeteket rendszeresen vonják be. Ezzel teljesen egyetértünk, hiszen a saját 12+1 pontunkban külön fejezetet szenteltünk annak, hogy a szakmai szervezeteknek ismét valódi érdeket kellene képviselniük, az ÉTREND anyagának elemzésében pedig kifejezetten támogattuk egy állandó Turizmus- és Vendéglátásügyi Érdekegyeztető Fórum gondolatát.
A kérdés tehát nem az, hogy kell-e egyeztetni, hanem az, hogy kikkel. Ha a szélesebb szakmai egyeztetés a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyanaz az öt szervezet kap rendszeres helyet ugyanannál az asztalnál, akkor valójában nem az egyeztetést szélesítettük ki, hanem a már létező szűk kört tettük állandóvá. Erről szólt a „89 nap TISZA-kormányzás után…” című cikkünk alapvető kérdése is, amelyre a mostani fejlemények még mindig nem adtak megnyugtató választ.
Csillag-Csatlós Csilla 22. pontja még tovább tágítja a képet
Csillag-Csatlós Csilla mai, a Szálloda.blogon megjelent nyílt levele azért különösen fontos ebben a vitában, mert olyan kérdést tesz hozzá az ÉTREND 21 pontjához, amelyet a klasszikus szakmai javaslatcsomagok rendszerint néhány mondattal elintéznek. A 22. pont középpontjában az ember, a vezető és a végrehajtó szervezet áll, vagyis nem pusztán azt kérdezi, milyen szabályokat kellene megváltoztatni, hanem azt is, milyen munkahelyeken és milyen vezetőkkel kellene azoknak működniük.
Ez nagyon közel találkozik a Szálloda.blog 12+1 pontjának egyik alapállításával is, amely szerint a munkaerőhiány egy része valójában vezetési probléma. A meritokrácia, az átlátható karrierút, a teljesítményértékelés, az utánpótlás-nevelés, a vezetői képzés, a munkaszervezés és a munkahelyi kultúra ugyanúgy meghatározza, hogy egy szakember marad-e a turizmusban, mint a bér vagy az adózás.
Az ötök mostani anyagában ebből nagyon kevés látszik. Foglalkoztatási rugalmasság, harmadik országbeli munkaerő, szakember-utánpótlás, képzés és szállodai szervizdíj szerepel, de vezetői kultúra, szervezetfejlesztés, karrierút, tulajdonosi generációváltás vagy a kisvállalkozók kiégése alig vagy egyáltalán nem, holott Csilla cikke éppen azt mutatja meg, hogy ezek nélkül a legjobb szabályozási reform is könnyen a papíron maradhat.
Nem baj, ha nem értünk mindenben egyet, mert végre lenne miről szakmai vitát folytatni
A különböző anyagok összevetésének egyik legjobb tanulsága az, hogy az egyetértés mellett valódi szakpolitikai különbségek is megjelennek. Az öt szervezet például megvizsgálná a vendéglátásban már létező rendszerhez hasonló szállodai szervizdíj bevezetését, miközben az ÉTREND a jelenlegi szervizdíjrendszer kivezetését, valamint a borravaló és a teljesítményösztönzés modernizálását veti fel. A korábbi összevetésünkben ezt éppen az ÉTREND egyik legkonkrétabb és leginkább vitára érdemes javaslataként emeltük ki.
Ugyanez látszik az NTAK kérdésében. Az öt szervezet több szakmai hozzáférést szeretne az NTAK- és KSH-adatokhoz, amivel mi is egyetértünk, hiszen a 12+1 pontunkban azt írtuk, hogy a központi adatgyűjtés akkor válik valódi szolgáltatássá, ha az adatokból a vállalkozások is használható tudást kapnak vissza. Az ÉTREND viszont eggyel korábbi kérdést tesz fel: indokolt-e minden jelenlegi vendéglátói adatszolgáltatás, és nem kellene-e előbb függetlenül felülvizsgálni magát a rendszert.
A mobilitásban közelebb vagyunk egymáshoz, de itt is hiányzik a rendszer
Az ötös anyag egyik kifejezetten pozitív része, hogy a turisztikai infrastruktúrát nem szűkíti szállodákra és attrakciókra, hanem repülőtéri közlekedési kapcsolatokról, turistabuszokról, dunai kikötőkről, konferenciakapacitásokról és rendezvényhelyszínekről is beszél. Ez nagyon közel van ahhoz az állásponthoz, amelyet a Szálloda.blog 12+1 pontjának kilencedik pontjában úgy fogalmaztunk meg, hogy a mobilitást a turizmus részének kell tekinteni.
Az ÉTREND 21 pontos anyagának elemzésében külön fejezetben emeltük ki azt is, hogy a két gondolkodás a regionális repülőterek, a vidéki közlekedés és a desztinációs összeköttetések kérdésében szinte pontosan találkozik. A különbség inkább abban van, hogy mi ezt rendszerszerűen kezelnénk: a repülőtér, vasút, helyi közlekedés, szállás, gasztronómia és programkínálat a vendég számára nem külön minisztériumi kompetencia, hanem ugyanannak az utazásnak a része.
És még mindig ott van a +1, amelyet az ötös anyag tulajdonképpen maga igazol
Az öt szervezet javaslatcsomagjában egyszerre jelenik meg adózás, munkajog, harmadik országbeli munkaerő, oktatás, energetika, közlekedési infrastruktúra, önkormányzati együttműködés, adatpolitika, turisztikai marketing és Budapest fejlesztése. Ez önmagában megmutatja, miért került a Szálloda.blog 12 pontja mellé a +1: a turizmust végre valódi gazdasági ágazatként és megfelelő kormányzati súllyal kellene kezelni.
Az MTÜ lehet fontos adat-, tudás-, marketing- és koordinációs központ, de nem fog adótörvényt módosítani, oktatási rendszert átalakítani, munkajogi szabályokat megváltoztatni vagy közlekedési infrastruktúráról dönteni. A mostani ötös javaslatcsomag ezért tulajdonképpen újabb érvet szolgáltat a saját +1 pontunk mellett: minél több ágazati problémát teszünk egymás mellé, annál kevésbé hihető, hogy ezek megoldása egyetlen turisztikai ügynökség koordinációjával elintézhető.
Mit tett le eddig mindenki az asztalra?
Az eddigi vita után érdemes egy helyen is megnézni, miről beszélünk. Nem azért, hogy pontversenyt rendezzünk a különböző anyagok között, hanem azért, hogy látható legyen, hol van már ma is jelentős szakmai átfedés, hol jelennek meg eltérő megoldási javaslatok, és melyek azok a területek, amelyeket az egyik anyag hangsúlyosan kezel, a másik pedig szinte teljesen figyelmen kívül hagy.
Kell egy valódi, hosszú távú turizmusstratégia.
Az állami turizmusirányításnak kevesebbet kellene irányítania és többet szolgáltatnia.
A szakmai szervezeteknek ismét érdeket kellene képviselniük.
Budapest mellett végre Magyarországot is turisztikai termékké kell tenni.
A vendégéjszakák helyett az értéket kellene mérni.
A szolgáltatási kultúrának fel kell nőnie az árakhoz.
A munkaerőhiány egy része valójában vezetési probléma.
Meg kell újítani a turisztikai és vendéglátóipari szakoktatást és felsőfokú képzést.
A mobilitást a turizmus részének kell tekinteni.
Több egyediségre és kevesebb sablonra lenne szükség.
A fenntarthatóság nem lehet greenwashing és kommunikációs lózung.
Meg kell tanulnunk szakmai vitát folytatni.
+1: A turizmust végre valódi gazdasági ágazatként kell kezelni.
Kiszámítható, átlátható és versenysemleges szabályozási környezet.
Szélesebb és állandó szakmai érdekegyeztetés.
A támogatásvezérelt működés helyett kiszámítható gazdasági ösztönzők.
Az ételáfa rendszerének egyszerűsítése és egységesítése.
A turizmusfejlesztési hozzájárulás kivezetésének vizsgálata.
Az NTAK vendéglátói adatszolgáltatásának és a rendszer egészének független felülvizsgálata.
A munkát terhelő adók csökkentése.
A vendéglátás sajátosságaihoz igazodó foglalkoztatási modell.
A szervizdíj, a borravaló és a teljesítményösztönzés újragondolása.
A szakoktatás gyakorlati megújítása és a szakma nagyobb szerepe a képzésben.
Pályaorientáció, felnőttképzés és szakember-utánpótlás erősítése.
A belföldi fizetőképes kereslet és a turizmus megfizethetőségének kezelése.
Az ár-érték arány javítása és a turizmus elitizálódásának elkerülése.
Vidéki, helyi adottságokra épülő desztinációfejlesztés és nagyobb helyi szerepvállalás.
Valós szükségleteken alapuló infrastruktúra-fejlesztés a presztízsberuházások helyett.
Regionális közlekedési és indokolt esetben regionális légikapcsolatok fejlesztése.
Energia- és működési hatékonyság javítása.
Vízgazdálkodás, klímaalkalmazkodás és a természeti erőforrások hosszú távú védelme.
A turizmus, a vendéglátás, a mezőgazdaság és a helyi beszállítók szorosabb összekapcsolása.
A közpénzes turisztikai fejlesztések előzetes célhoz kötése és utólagos mérhető értékelése.
A turizmus és vendéglátás horizontális gazdasági rendszerként történő kezelése.
Csilla nem újabb adónemet, támogatást vagy infrastruktúra-fejlesztést tett a lista végére, hanem azt kérdezte meg, ki fogja mindezt ténylegesen megvalósítani. A 22. pontjának középpontjában ezért az ember, a vezetés és a szervezeti végrehajtási képesség áll, ezen belül pedig a vezetői kultúra, a vezetőképzés, a munkahelyi megtartás, az életpálya, az 50+ korosztály, a családi vállalkozások utódlása, a tulajdonosi kiégés, valamint a prioritásokkal, időtávval, költséggel és mérőszámokkal rendelkező valódi végrehajtási terv.
Az Ötök, azaz öt magát mások képviseletére is felkent szervezet most nyilvánosságra hozott javaslatai
Erősebb szakmai egyeztetés és tárcaközi együttműködés.
Szabályozási és adminisztratív terhek felülvizsgálata.
Rugalmasabb foglalkoztatás, egyszerűsített foglalkoztatás és harmadik országbeli munkaerő.
Szakember-utánpótlás és gyakorlatorientált képzés.
Kiszámítható és egységes szálláshely-szabályozás, benne a rövid távú lakáskiadással.
Adó-, járulék- és áfaszabályok, a turizmusfejlesztési hozzájárulás és a reprezentációs terhek felülvizsgálata.
A szállodai szervizdíj bevezetési lehetőségének vizsgálata.
A SZÉP-kártya és a belföldi turizmust ösztönző eszközök erősítése.
Az árfolyam-ingadozásból eredő üzleti kockázatok kezelésének vizsgálata.
Az NTAK- és KSH-adatok szélesebb szakmai hozzáférhetősége.
A MICE- és rendezvényturizmus fejlesztése, valamint destination support rendszer kialakítása.
Konferenciakapacitások, repülőtéri kapcsolatok, turistabuszok, rendezvényhelyszínek és dunai hajózási infrastruktúra fejlesztése.
Budapest turisztikai márkájának és nemzetközi pozíciójának erősítése.
Kiszámíthatóbb, hosszabb távú turisztikai marketing.
Energiahatékonysági beruházások ösztönzése.
Tisztességes piaci verseny és erősebb szabályozás, illetve ellenőrzés.
A turizmus társadalmi elfogadottságának és helyi közösségi hasznának erősítése.
A közös nevező már meglepően nagy, a különbségek azonban legalább ilyen fontosak
Ha ezt a négy megközelítést egymás mellé tesszük, a kiszámíthatóbb szabályozás, az adminisztráció csökkentése, a foglalkoztatás, a képzés, az adózás, az NTAK, az infrastruktúra, az energia, a mobilitás és a szélesebb szakmai egyeztetés kérdésében már ma is jelentős az átfedés. Az ÉTREND és a Szálloda.blog összehasonlításában ezt néhány nappal ezelőtt részletesen végig is vettük, és a mostani ötös anyag inkább tovább növeli, mint csökkenti a közös pontok számát.
Az ötök anyaga alapvetően klasszikus érdekképviseleti megközelítést követ, és a jelenlegi vállalkozási környezetet szeretné könnyebbé, kiszámíthatóbbá és versenyképesebbé tenni. Az ÉTREND több ponton magának a rendszernek a működését kérdőjelezi meg, a Szálloda.blog 12+1 pontja az irányítási és gazdasági modell szintjére emeli a kérdést, Csillag-Csatlós Csilla 22. pontja pedig hozzáteszi az emberi és szervezeti végrehajtás dimenzióját. A négy nézőpont ezért sokkal inkább kiegészíti egymást, mintsem kioltaná, ami önmagában is erős érv amellett, hogy nem öt szereplővel, hanem jóval szélesebb körrel kellene ugyanerről beszélni.
Talán tényleg nem újabb listára van szükség
Az elmúlt napok után lassan nem az ötletekből van hiány. Van 12+1 pontos Szálloda.blog-vitaindító, van az ÉTREND 21 pontos, 34 oldalas szakmai anyaga és annak részletes elemzése, van Csillag-Csatlós Csilla 22. pontja, és most van egy újabb, 17 nagy területet érintő közös javaslatcsomagunk is. Ezek között sokkal nagyobb az átfedés, mint első pillantásra gondolnánk, és éppen ez adhatna alapot egy valódi szakmai folyamatnak.
A következő logikus lépés ezért nem az lenne, hogy valaki még egy dokumentumot írjon. Sokkal inkább az, hogy az eddigi anyagokat egy asztalra tegyük, a közös pontokat összevonjuk, az eltérő megoldásokat ütköztessük, majd mindegyik mellé odaírjuk a felelőst, a határidőt, a szükséges erőforrást és a mérőszámot. Ezzel párhuzamosan végre tisztázni kellene, milyen objektív feltételek alapján kerülhet valaki ehhez az asztalhoz, és milyen módszerrel állapítjuk meg, hogy egy szervezet valóban mekkora részét képviseli annak az ágazatnak, amelynek nevében megszólal.
Az öt mostani szervezetnek szerintünk is ott a helye, és nem szeretnénk senkit felállítani az asztaltól. Asztalos István megfogalmazásának lényege éppen azért találó, mert nem erről szól a vita: másoknak is oda kell húzni a széket, különösen akkor, amikor kiderül, hogy sok olyan probléma és megoldási javaslat érkezik tőlük, amelyeket a hivatalosan egyeztető öt szervezet is fontosnak tart.
A magyar turizmus következő időszakának egyik legfontosabb kérdése ezért már nem az, hogy van-e elég szakmai javaslat. Egyre inkább az, hogy ki dönt arról, melyik szakmai javaslat jut el a döntéshozókig, ki mondhatja magáról, hogy a szakmát képviseli, és kinek a hangja marad újra az ajtón kívül. Ezt a kérdést a következő napokban az öt szervezet reprezentativitásának, tagságának, vezetőinek és gazdasági kapcsolatrendszerének részletes vizsgálatával folytatjuk.
Mert egyre inkább úgy érezzük, hogy a magyar turizmus érdekképviseleti rendszerének legnagyobb problémája nem az, hogy túl sokan szeretnének leülni az asztalhoz. Sokkal inkább az, hogy túl régóta túl kevesen ülnek ott, miközben mindannyiunk nevében beszélnek.
Kapcsolódó Szálloda.blog-cikkek
A szerzőről:
Pakuts Tamás lassan 35 éve vesz részt aktívan a légiközlekedésben és a turizmusban, több mint 25 éve pedig a szállodaiparban és a vendéglátásban is.
Vezetőként és tanácsadóként is több légitársaság működésére volt rálátása, ahogy szállodákéra, szállodaláncokéra és hajós társaságokéra is, ezek operatív működtetésében, válságkezelésében, fejlesztésében is sikeresen szerepet vállalva.
Jelenleg a világ számos országában van jelen kollégáival szakértőként, tanácsadóként, trénerként a szállodaiparban és a légiközlekedésben is, ahol számos új, nemzetközileg is figyelemre méltó projekt fejlesztésén munkálkodnak.
Hozzászólások